A jelentős csapadékot okozó légörvény távolodik térségünkből, mögötte pedig már szárazabb, stabilabb levegőfajta érkezik fölénk. Hétfőig változóan gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, legfeljebb elvétve alakulhat ki rövid ideig tartó zápor vagy zivatar. Délire fordul felettünk az áramlás amellyel melegebb léghullámok érkeznek fölénk. Az átmeneti lehűlés után ismét 25 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. 

A következő három nap időjárása Somogyban: 

null

Szombat: változóan gomolyfelhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. A változó irányú szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 22-24 fok között alakulnak. Késő estére 17-19 fok közé hűl a levegő. 

null

Vasárnap: változóan gomolyfelhős, napos idő várható. Néhol kialakulhat zápor, zivatar. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 10-13 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 23-25 fok között alakulnak. 

null

Hétfő: a napsütés mellett időnként megnövekedhet a gomolyfelhőzet. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 11-13 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 24-26 fok között alakulnak. 

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét kedden egy hidegfront éri el hazánkat, így ismét növekszik a csapadékhajlam. Szerdán is marad a hidegfronti hatás és ekkor már több fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy vármegye, időjárás, kaposvár