A nap elején még többfelé lehet eső, zápor, majd napközben csökken a csapadékhajlam, felszakadozik a felhőzet. Az átrobogó gomolyfelhőkből azonban szórványosan továbbra is előfordulhatnak záporok. Lehűlés várható, a nappali hőmérsékletek már 15 fok alatt alakulnak.

Hétfőn is folytatódik a hidegfronti hatás, de a több napsütés miatt már kissé erősödik a nappali felmelegedés. Keddtől aztán ismét délire fordul az áramlás, újabb enyhülés kezdődik. 

A következő három nap időjárása Somogyban: 

null

Vasárnap: eleinte még többfelé lehet eső, zápor, majd napközben felszakadozik a felhőzet, szórványosan azonban még továbbra is kialakulhatnak futó záporok. Az északnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 10-13 fok között alakulnak. Késő estére 5-7 fok közé hűl a levegő. 

null

Hétfő: változóan gomolyfelhős, napos idő várható. Az északnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 0,+5 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 12-14 fok között alakulnak. 

null

Kedd: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 3-6 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 14-16 fok között alakulnak. 

null

Távolabbi kilátások: szerdától a jövő hét végéig további felmelegedésre, kellemes tavaszi időre számíthatunk. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: időjárás, somogy megye, kaposvár