A következő napokban is folytatódik a csendes, frontmentes idő. A magasban kissé enyhébb léghullámok érkeznek fölénk, ennek hatására fokozódik a ködhajlam. Éjszakánként egyre nagyobb területen alakulhatnak ki ködfoltok, melyek nagy része még a reggeli órákban feloszlik. Kisebb körzetekben azonban tartósan is megmaradhatnak, illetve a megemelkedett ködből rétegfelhőzet képződhet. A gyengén felhős, napos tájakon kifejezetten enyhe idő várható, míg a borongós, ködös körzetekben 5 foknál hidegebb lesz. 

A következő három nap időjárása Somogyban: 

Vasárnap: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is lehet, helyenként azonban tartósan ködös, borongós időszakok is lehetnek. A szél gyenge lesz. A nappali hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak. Késő estére 0,+2 fok közé hűl a levegő. 

Hétfő: gyengén felhős, borongós, illetve tartósan ködös tájak váltakoznak. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 0 fok közelébe hűl  a levegő, többfelé képződhet köd. A nappali hőmérsékletek általában 6-9 fok között alakulnak, de a borongós, ködös helyeken 5 foknál hidegebb lesz. 

Kedd: többnyire felhős, párás, néhol tartósan ködös idő várható, helyenként azonban több-kevesebb napsütés is lehet. A délnyugati szél kissé megélénkül. A hajnali órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő, többfelé képződhet köd. A nappali hőmérsékletek 6-9 fok között alakulnak, de a tartósan ködös, rétegfelhős tájakon 5 foknál hidegebb lesz. 

Távolabbi kilátások: eleinte folytatódik az eseménytelen nyugodt idő, majd a jövő hét péntektől, szombattól már elérhetnek bennünket a frontok, így ismét növekszik a csapadékhajlam. A nappali hőmérsékletek végig az átlagos felett alakulnak. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: fagy, , december, felmelegedés, fülledt, front, havas, meleg, köd, csapadék, zivatar, tél, zápor, eső, lehűlés, időjárás