Csütörtökön már távolodik a ciklon, csökken a csapadékhajlam. A megerősödő északnyugati széllel hűvösebb léghullámok érkeznek fölénk, így kissé mérséklődik a nappali felmelegedés. Pénteken hidegfrontos, szeles idő várható több-kevesebb napsütéssel. A hajnali órákra fagypont közelébe hűl a levegő, míg napközben 5 fok körüli maximum hőmérsékletek várhatók. 

A következő három nap időjárása Somogyban: 

Szerda: borult idő várható sokfelé esővel, záporral. A változó irányú szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 6-8 fok között alakulnak. Késő estére 4-6 fok közé hűl a levegő. 

Csütörtök: a nap elején még előfordulhat eső, zápor, majd csökken a csapadékhajlam, elvékonyodik a felhőzet. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 3-5 fok között alakulnak. A délutáni órákra 6-8 fok közé melegszik a levegő. 

Péntek: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 0,+2 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak. 

Távolabbi kilátások: a hétvégén csendes, eseménytelen idő várható. Az éjszakák ismét fagyosak lesznek, napközben pedig 5 fok körüli hőmérsékletek várhatók. A jövő hét elején már enyhébb léghullámok érkeznek fölénk. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: , december, ősz, havas, hőmérséklet, enyhülés, szél, eső, csapadék, meleg, lehűlés, köd, zivatar, fagy, zápor, időjárás