Újabb változás kezdődik időjárásunkban, a következő napokban egy ciklon előoldali, enyhe áramlásába kerülünk. Délnyugatira fordul felettünk a légmozgás amellyel egyre enyhébb levegő érkezik fölénk. 

Csütörtökön még csak kismértékű enyhülés várható, majd pénteken és szombaton már többfelé 10 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. 
Szép idő azonban nem lesz, mivel döntően nedves levegő alakítja időjárásunkat. Általában sok lesz felettünk a felhő és időnként esők, záporok is előfordulhatnak. Az időszak elején helyenként havas eső, a még gyengén fagyos tájakon rövid ideig tartó ónos eső sem kizárt.  

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

csütörtök.jpg

Csütörtök: eleinte még előfordulhat kevés napsütés, majd erősebben megnövekszik a felhőzet és a délutáni, esti órákban szórványosan kisebb havas eső, eső is előfordulhat. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 3-5 fok között alakulnak. Késő estére 2-4 fok közé hűl a levegő. 

péntek.jpg

Péntek: többnyire borult idő várható, csak néhol szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet. Többfelé valószínű kisebb eső, zápor, a csapadékhullásban azonban hosszabb szünetek is lesznek. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 2-4 fok között alakulnak. A délutáni órákra 7-9 fok közé melegszik a levegő. 

szombat.jpg

Szombat:  eleinte még előfordulhatnak gyengén felhős tájak, illetve időszakok, majd a délutáni órákban erősen megnövekszik a felhőzet és többfelé valószínű eső, zápor. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 1-3 fok közé hűl a levegő, többfelé képződhet köd. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 9-11 fok között alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: vasárnap már egy hidegfront éri el hazánkat, amely mögött jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Eleinte még előfordulhat eső, havas eső, esetleg havazás, majd napközben csökken a csapadékhajlam. 
A jövő hét első napjai télies hőmérsékleteket hoznak, majd ezt követően jelentősen megenyhül az idő. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: melegfront, felmelegedés, csapadék, időjárás