Északi áramlással sarkvidéki eredetű, száraz, hideg léghullámok érkeznek a Kárpát-medence fölé. A következő napokban a napsütésé lesz a főszerep, ennek ellenére azonban a hőmérsékletek elmaradnak majd az ilyenkor szokásostól. Éjszakánként általában -5,-3 fok közé hűl a levegő, de az ismert fagyzugos völgyekben -7,-8 fok is lehet. Napközben a napsütés ellenére is csupán 1-4 fok közötti maximum hőmérsékleteket mérhetünk majd.

A hét közepére megszűnik a hideg levegő utánpótlása, ezzel egy időben pedig délnyugatira fordul felettünk az áramlás, amellyel kissé enyhébb, ugyanakkor nedvesebb levegő érkezik fölénk. Szerda napközben már megnövekedhet a felhőzet, csapadék azonban nem valószínű. A melegedés egyelőre csak a magasban érezteti hatását, a talaj közelében még folytatódik a hideg idő.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Hétfő: napos, száraz idő várható, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a gomolyfelhőzet. Az északi szél megélénkül, időnként megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 2-4 fok között alakul. Késő estére -2, 0 fok közé hűl a levegő.

Kedd: napos, száraz idő várható. Az északi szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete -5,-3 fok között alakul. A délutáni órákra 1-3 fok közé enyhül a levegő.

Szerda: eleinte folytatódik a napos idő, majd a délutáni, esti óráktól fokozatosan megnövekszik a felhőzet, de csapadék nem várható. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete -5,-3 fok között alakul, néhol azonban ennél hidegebb is lehet. Az éjszakai órákban helyenként köd is képződhet. A délutáni órákra 2-4 fok közé enyhül a levegő.

Távolabbi kilátások: a hét második felétől átmenetileg enyhébb, nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk. Erősödik a nappali felmelegedés, ezzel együtt azonban változékonyabbra fordul időjárásunk, időnként kisebb esők is előfordulhatnak majd. A jövő hét elején újabb lehűlés érkezhet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: lehűl, felhő, tél, csapadék, változékony, ősz, fagy, front, eső, időjárás