A polgármester bejelentette: Kaposvár erősebb, mint valaha, ezért 2010 után most megint pályázhatnak a társasházak önkormányzati segítségért a liftfelújításokra.

-4000 kaposvári él 9-10 emeletes házban. Sok köztük az idős, mozgásában akadályozott ember vagy éppen kismama. Ezért tarjuk fontosnak, hogy ismét támogassuk a liftfelújítást. Ebben az évben 3 millió forintot különítettünk el erre a célra - jelentette be Szita Károly a lakók előtt az egyik érintett házban.

null

2003 és 2010 között 13,5 millió forint támogatást adtunk a magasházainkban lakó közösségeknek liftfelújításra. Kaposvár most ismét pályázatot ír ki, amelynek köszönhetően a felújítási költség felét átvállalja az önkormányzat, így több pénz marad a lakók zsebében.

Címkék: lift, szita, gazdaság, kaposvár