GMO kukorica

Zselickisfaludon nem elég, hogy kárba veszett a termény, annak kitárcsázásáért is a gazdának kellett fizetni: 180 ezer forintot. Kiderült ugyanis, génmódosított vetőmagot vetett.

Zóka Tiboron kívül további hét gazdának kellett kiszántania a kukoricáját. Ezzel egymilliárd forintos kár érte őket.

- A felügyelőség, gondolom, ők állapították meg a fémzár alapján, mely kukorica- fajták génmanipuláltak esetlegesen. Nem az én titulusom, hogy kijelentsem, hogy az - árulta el a gazda.

Tóth Katalin helyettes államtitkár a GMO-mentes kampány kaposvári állomásán elmondta: továbbra is azon dolgoznak, hogy génmanipulált termékek ne kerülhessenek be az országba.

- Ragaszkodunk ahhoz, hogy ha ilyen vetőmag kerül a földbe, az megsemmisítésre kerüljön. Magyarország GMO mentes ország, ez a stratégia, ez az alaptörvényben is dekralált. Hat párti országgyűlési határozat is támogatta ezt a stratégiát - fejtette ki a helyettes államtitkár.

Állatkísérletek bizonyították, hogy a génmódosított termékek ártalmasak az egészségre.

- Bélrendszeri, immunrendszeri problémákat okoz, hatással van a növekedésre és a szervek fejlődésére. Ez bizonyított szója, kukorica és burgonya esetében - mondta a táplálkozástudomány nyugalmazott professzora, Bardócz Zsuzsanna.

Szécsi Zoltán is részt vett a mai konferencián, hogy kiálljon a génmanipulált termékek ellen. A háromszoros olimpiai bajnok elmondása szerint mindig odafigyel arra, hogy GMO-mentes ételt fogyasszon.

Címkék: gmo, vetőmag, stratégia, kukorica, magyarország, gazdaság