Évek óta tervezik egy második -  Fonyód és Badacsony között közlekedő -  kompjárat bevezetését a Balatonon. Már elkészült az ehhez szükséges hatástanulmány is, amely szerint egyértelműen pozitív, és szükséges előrelépés lenne a fejlesztés.

Mivel a projektnek a 2013-as fejlesztési ciklusba be kellene férnie, a magyar szerveknek minél előbb döntenie kell ahhoz, hogy az engedélyekhez szükséges tervdokumentáció készülhessen, és az unió elé kerülhessen.

Ahhoz, hogy 2015-ben el lehessen számolni a fejlesztéssel, még ebben az évben meg kell szerezni a szükséges engedélyeket - mondta a KaposPontnak Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: ilyenkor az az eljárás, hogy a magyar központi szerveknek kell először ezt előterjeszteni, hogy a fejlesztési célok között szerepeljen, majd onnan kerülhet az unió elé. Ezután kerülhet sor a közbeszerzési eljárásra, és a kivitelezésre.

A projekt egyébként közösségi, és környezetvédelmi célokat is szolgálna, mivel tehermentesítené a Balatonföldvár és Szigliget közötti szakaszt, valamint a 71-es számú főútat. A projekt az uniótól 90 százalékos pénzügyi támogatást élvezhetne, a fenn álló önrészt pedig a Balatoni Hajózási Zrt. és a két város önkormányzata biztosítaná. Abban bíznak, hogy nyár végéig zöld utat kap a tervezet, és nekiláthatnak a munkálatoknak, ugyanis utána már annyira leszűkül az idő, hogy egy kedvező döntés is nehezen lenne kivitelezhető.

Címkék: unió, komp, fonyód, hajó, balaton, gazdaság