Szita Károly elmondta: szerdán már egyeztetett a megyei tisztifőorvossal, a felnőtt- és gyermek háziorvosok vezetőjével, valamint a háziorvosi ügyelet vezetőjével, hogy átbeszéljék a kaposváriakat érintő esetleges kockázatokat és feladatokat. Átbeszélték, hogy milyen intézkedéseket kell megtenni, felosztották a feladatokat. A kaposvári orvosok ismerik az eljárásrendet.

- Meg fogom keresni az iskolaigazgatókat is hiszen sokan készülnek most sítáborba. Arra kérem őket, mérlegeljék, hogy elutaznak-e, ha tehetik, mondják inkább le az utat. Ha pedig már hazajöttek, jelezzék. ha fertőzött területen jártak. Mi kaposváriak mindig is figyeltünk egymásra, ennek most még nagyobb a jelentősége - tette hozzá a városvezető.

A koronavírussal kapcsolatban a kormányzati honlap mellett a város is összegyűjti a legfontosabb információkat, melyet a kaposvar.hu oldalon találnak.

Címkék: szita károly, koronavírus, egészségügyi anyagok, kaposvár