Vidékről és a határokon túlról is jöjjenek a társulatok az előadásaikkal, és a Nemzeti Színház is utazzon ki a fővárosból – ezt mondta a Nemzeti Színház leendő új igazgatója a Kapos Televízió "Tiszta beszéd" című műsorában.

Vidnyánszky Attila Rátóti Zoltánnal együtt volt a műsor vendége. A Nemzeti Színház megújításáról szólva elmondta: a valóság megragadásának egy másik módját szeretné ott is megvalósítani, annak egy folyamatos, metafizikai kontextusba helyezésével. A tervei között szerepel, hogy nemzetközi porondra is mihamarabb kiemelje a Nemzeti Színházat, 2014-ben pedig megrendezzék a nemzeti színházak fesztiválját Budapesten.

A műsorban Ujkéry Csaba kérdésére válaszolva Rátóti Zoltán úgy fogalmazott: a kaposvári színház épülete rettenetes állapotban van, ezt mindenki látja, aki ellátogat a Csikybe, s ezzel a fenntartó és a minisztérium is tisztában van.