Mai műsorunkat kezdjük a Rákóczi-stadionban, ahol a zöld-fehérek a Tatabánya gárdáját fogadták vasárnap este.

Egy Ferencváros elleni vereséggel kezdte a szezont a Kaposvári Vízilabda Klub élvonalbeli együttese, majd szombaton rögtön jött is a javítási lehetőség a Debrecen ellen. Lássuk annak a mérkőzésnek az összefoglalóját.

Nehéz ellenfél várt a Siófok KC női NB I-es kézilabdázóira a bajnoki rajton. A Balaton-partiak a Győrt fogadták az első fordulóban.

1975-ben a klub fennállása során először jutott fel az élvonalba a Kaposvári Rákóczi FC. A klublegendák a napokban ismét találkoztak egymással korábbi sikereik színhelyén.

Második helyen végzett Kaposvár a Futókörök napján. Ez az eredmény egyben 150 ezer forintot is jelentett a Teljes Életű Autistákért Alapítvány számára. A szervezet képviselőit és a legjobb futókat a Cseri Parkban köszöntötték.