Vereséget szenvedett a hétvégi szomszédvári rangadón a Kaposvári Rákóczi FC NB II-es labdarúgócsapata. A Pécs ellen elveszített mérkőzés után a zöld-fehér együttes a kiesés szélére sodródott.

Újra győzelemnek tapsolhattak a KKK-szurkolók a Kaposvár Arénában. Hendleinék a hétvégén a Zalaegerszeg együttesét győzték le hét ponttal.

Magyarország újranyitásának egyik első nagy közösségi eseménye lesz az idei Tour de Hongrie. Ezt Kaposvár polgármestere mondta a kerékpáros körverseny felvezető sajtótájékoztatóján. A nemzetközi mezőny május 12-én rajtol Siófokról, az első szakasz befutója pedig a somogyi megyeszékhelyen lesz.

A somogyi megyeszékhelyen edzőtáborozott a napokban a magyar női röplabda-válogatott. A jelenlegi és korábbi kaposvári játékosokkal felálló nemzeti együttes programjában a trénigek mellett előkészületi mérkőzések is szerepeltek.

Két viadallal kezdte az idei versenyszezont a Bakó-Sas Fitnesz SE. A kaposvári lányok érmekkel megrakodva térhettek haza a fővárosi megmérettetésekről.