Idén már 52. alkalommal rendezték meg a Csik Ferenc Emlékversenyt, amelyre 24 egyesület több száz úszója nevezett.

Egy kisbusznyi adományt vittek a KASI jégkorongozói a Bosotyánvirág Anyaotthonnak. A sportiskola adománygyűjtése szülői kezdeményezésre indult el idén először, és a jövőben folytatni szeretnék ezt a hagyományt.

A koronavírus elleni szigorítások miatt az edzőtermeknek is be kellett zárniuk. Ezt enyhíti most az a kormányrendelet, mely szerint az igazolt sportolók igénybe vehetik a konditermek szolgáltatásait.

Közben szabadtéri kondiparkkal és játszótérrel gazdagodott a napokban a virágfürdő. A sport-, illetve játszóeszközöket a Kaposvári Vízilabda Klub vásárolta pályázati forintokból.

Több, mint egy év kihagyás után ismét versenyezhettek a kaposvári szinkronúszók. A Kapos Dynamic SE hölgykoszorúja az érdi Aquatic Kupán is szépen teljesített.