null

Komoly szakmai elismerésben részesült a Kometa-KVGY Kaposvári KK vezetőedzője: Dzunics Braniszlavot választotta a 2025/26-os szezon év férfi edzőjének a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöksége.

Az elismerésekről a Szakmai és Utánpótlás Bizottság, valamint az Utánpótlás albizottság javaslatai alapján döntött az MKOSZ elnöksége. A díjakkal a hazai bajnokságokban szereplő magyar játékosok és edzők előző idényben nyújtott teljesítményét ismerték el.

Az edzők értékelésénél több szempontot is figyelembe vettek. Az elért eredmények mellett számított a csapat fejlődése, a tehetséges és válogatott játékosok menedzselése, valamint az is, hogy az adott kerethez képest melyik együttes tudott a legjobban felülteljesíteni.

A férfiaknál végül Dzunics Braniszlav kapta az Év Edzője-díjat. A nőknél Djokics Zseljko (NKA Universitas Pécs) lett az év edzője, míg az év férfi játékosának Somogyi Ádámot (NHSZ-Szolnoki Olajbányász), az év női játékosának pedig Lelik Rékát (DVTK HUNTHERM) választották.

Címkék: év edzője, Dzunics Braniszlav, kosárlabda, sport