Győzelemmel kezdte a Kometa-KVGY Kaposvári KK az NB I/A csoportos férfikosárlabda-bajnokságban rájátszását a Debrecen ellen. Villámrajtot vett a DEAC, Szubotics duplája és Tyus négy pontját követően 6-0-ra megléptek a vendégek - írja a bb1.hu. Közel két perc után megszületett az első kaposvári kosár, ekkor Wilson küldött a helyére egy középtávolit. 6-6-nál egyenlítettek a hazaiak, majd Pongó tripláival megléptek a hajdúságiak. 6-14-nél a hazaiaknak időt kellett kérnie. Az időkérés után Osztojics duplája után már 10 ponttal vezetett a DEAC. Walker szépített, ám tartósan nem sikerült közelebb kerülnie a Kaposvárnak. A negyed hajrájában Wade triplájára Rosic válaszolt, majd Hőgye kihagyott helyzetét kihasználva Szőke hármasával került 10-en belülre a somogyi csapat (16-23).
Kihagyott helyzetekkel indult a második negyed, Tyus hármasa törte meg a csendet. Szubotics kétpontosa után már 12-vel mentek a vendégek, miközben a somogyiak több lehetőséget is elhibáztak. Bő három perc után Walker szerezte meg az első hazai kosarat a negyedben. A 15. percben Trammell büntetői után már csak 8 ponttal vezetett a DEAC, ám az ellentámadásból Wade bevágott egy hármast. Osztojics zsákolt egy nagyot, majd Walker távolról talált be. A játék képe sokáig nem változott. A negyed hajrájában aztán többet hibáztak a debreceniek, így Paár és Rosic büntetői után a hazaiak feljöttek 33-37-re. Az utolsó kosarat Szubotics szerezte, hattal tartott előrébb a félidőben a DEAC (33-39).
Wilson büntetői indították a második félidőt, majd a kihagyott vendég helyzeteket követően Rosic két pontjával már csak egy kosár volt a felek között. Pongó ismét hibázott, Wilson triplája után pedig már a somogyiak vezettek. Szubotics közelijével még visszavette a vezetést a DEAC, ám Wilson és Paár pontjaival meglépett 47-42-re a Kaposvár. 47-47-nél újra egál volt a meccs, amikor Osztojics dobott be egy hármast. A vendégek ismét átvették a vezetést, de a negyed hajrája a kaposváriaké volt, négy pont előnyük volt az utolsó tíz perc előtt (56-52).
Remekül indult a záró etap a hazaiaknak, Rosic és Wilson egy-egy hármasa után 62-52 lett az állás. Nem zuhantak össze a debreceniek, az időkérést követően Mócsán vezérletével 7-0-t produkáltak, így újra nyílt lett a találkozó. Tartotta pár pontos vezetését a Kaposvár, négy perccel a vége előtt 64-63 volt az állás. A DEAC próbálkozásait siker koronázta, Szubotics kosara után 66-67-nél már náluk volt az előny. Nem remegett meg a kaposvári légiósok keze, előbb Trammell, majd Wilson is távolról talált be, így egy perccel a vége előtt 72-67-re vezettek. Innen már nem volt visszaút a vendégeknek, nagy küzdelemben nyerték meg a kaposváriak a párharc első mérkőzését (77-67).
A párharc állása: 1-0 a Kometa-KVGY Kaposvári KK javára.
Kometa-KVGY Kaposvári KK - DEAC 77-67 (16-23, 17-16, 23-13, 21-15)
Rájátszás, negyeddöntő, 1. mérkőzés.
Kaposvár, Kaposvár Aréna.
Játékvezetők: Kapitány Gellért, Major Ádám, Minár László Balázs (Forrai Sámuel).Kaposvár: Trammell 13/6, Wilson 22/9, Rosic 12/9, Szőke 9/3, Brown -. Csere: Walker 15/3, Puska -, Buzás -, Völgyi -, Simon B. -, Paár 8/3.
DEAC: Tyus 7/3, Mócsán 6/3, Gáspár -, Wade 12/6, Szubotics 15. Csere: Pongó Má. 6/6, Osztojics 15/3, Gál -, Varga F. -, Hőgye 2, Kovács Á. 4.
Címkék: Debrecen, Kaposvári KK, kosárlabda, sport

































