Filipovity Péter játékra jelentkezett, így a két hosszabb ideje sérült játékoson, Völgyi Marcellon és Buzás Bencén kívül mindenkire számíthatott a szakmai stáb. A két fél első találkozóján vereséget szenvedtünk, így volt miért visszavágni a vasi csapatnak, írja a Delfinek.hu.
Az első félidő álomszerűen alakult a számunkra, mindenki, aki pályára lépett szívét, lelkét kitette a parkettre. A csapat vezére Darrion Trammell volt, az irányító 21 pontot, közte öt triplát termelt, de Rosics Uros is három trojkával jelezett és Tarján Izsák – a kiváló védekezés mellett – is bevágott két távolit. Emellett olyan tempót diktáltunk, amire nem volt válasza a hazaiaknak. Szőke Bálint, Paár Márk, valamint Jordan Brown is nagyon odatette magát, ami azt eredményezte, hogy 15 egységgel álltunk jobban a félidőben, mint a Körmend.
A folytatásban aztán tovább nőtt a szakadék a mérkőző felek között, már több mint húsz volt közte, amikor a vasiak elkezdték a felzárkózást. A negyedik, s egyben utolsó, felvonás elején időt kellett kérnie Dzunics Braniszlavnak, mert tizenháromra olvadt az előnyünk. Sőt, Ferencz Csaba zsinórban dobott második hármasával már csak kilenc volt közte. A lehető legjobbkor jöttek Jordan Brown pontjai, a center előbb ziccert dobott, majd kiharcolt egy 2+1-et, s ezzel 14-re nőtt fórunk. Szőke Bálint triplája után (80–98) talpra ugrott a komplett vendégszektor, hiszen ezzel kézzel fogható közelségbe került a győzelem. A legvégén ugyan becsúszott egy-két hiba, de a diadalunk már nem forgott veszélyben. Ráadásul, mivel mi 13-mal nyertünk, az MTE pedig 11-gyel, így összesítésben is jobbak lettünk náluk.
Jordan Brown, aki a találkozó MVP-je lett, most játszotta legjobb meccsét a Kometa-KVGY Kaposvári KK mezében. Húsz pontja mellé leszedett hét lepattanót, s kiosztott egy blokkot, így 31 VAL-lal zárt. Tarján Izsák nem hibázott dobást a körmendi katlanban: 11 egység, 7 lepattanó és egy „sapka” került a neve mellé, összességében 22 VAL-t termelt.
De a sort folytathattuk volna Darrion Trammell-lel, aki zseniális volt az első húsz percben, vagy éppen Szőke Bálinttal, Rosics Urossal, Anthony Walkerrel, Mylik Wilsonnal, Paár Márkkal, hiszen ez a diadal ismét igazi csapatmunka volt.
Egis Körmend–Kometa-KVGY Kaposvári KK 89–102 (24–30, 18–27, 18–21, 29–24)
Körmend. Vezette: Dr. Mészáros Balázs, Jakab László Imre, Kapusi Gábor.
Egis Körmend: Moore 24/6, Durázi 4, Ferencz 14/9, Longino 7/3, Grimes 18. Csere: Kiss B., Carter 15/3, Ivosev 7. Vezetőedző: Matthias Zollner.
Kometa-KVGY Kaposvári KK: Trammell 25/15, Wilson 10, Rosics 9/9, Filipovity 2, Brown 20/3. Csere: Walker 12/6, Tarján 11/6, Paár 5, Szőke 8/3, Simon. Vezetőedző: Dzunics Braniszlav. Edzők: Szőke Balázs és Filipovics Gordan.
Kipontozódott: Carter a 37. percben.
Címkék: Körmend, győzelem, kosárlabda, Kaposvár, sport