A Kaposvár nagy csatában, 3-2-re legyőzte a vendég Valenciát a férfi röplabda Challenge Kupa főtáblájának első, keddi mérkőzésén.
A bajnokságban szettveszteség nélkül első somogyiak a harmadik számú nemzetközi sorozat selejtezőjében a Kazincbarcikát is két 3-0-s sikerrel búcsúztatták, a főtábla első körében ugyanakkor egy kifejezetten "nemzetközi" együttes várt rájuk. A Valencia ugyan először léphetett ki az európai kupaporondra, és kiemeltként csak most csatlakozott a Challenge Kupa mezőnyéhez, de keretében a hazai játékosok mellett összesen hét - brazil, argentin, kubai és zöld-foki-szigeteki - légiós is szerepel.
A rivális a spanyol élvonal legutóbbi bronzérmeseként szerzett indulási jogot a Challenge Kupában, edzője pedig az olasz Emanuele Zanini, aki korábban volt már a belga, a török, a horvát és a szlovén válogatott szövetségi kapitánya is. A Valencia a bajnokságban 5/3-as győzelmi mutatóval jelenleg az ötödik helyen áll.
A keddi találkozó első játszmájában fej fej mellett haladtak a csapatok a végjátékig, amelyben a magyar együttes volt a jobb. Ezek után a spanyolok vették át az irányítást, a második szettben gyorsan két-három pontos előnyt szereztek, melyet végig tartottak is, sőt, végül 25-19-es sikerrel egyenlítettek. A folytatásra magára talált a Kaposvár, amely a harmadik játszmában határozottan és jól röplabdázott, s végig vezetve került újra szettelőnybe.
Ezek után arra lehetett számítani, hogy a hazaiak maradnak lendületben, de a Valencia a negyedik szett elején tartotta a lépést a házigazdával, majd a szakasz közepén ellépett, és összességében könnyedén egyenlített. A döntő játszmában aztán ismét fordult a kocka, a Kaposvár újra riválisa fölé kerekedett, és végül kétórás küzdelem végén megnyerte a találkozót, így előnyben utazhat januárban Spanyolországba.
A nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharc visszavágója január 6-án lesz Valenciában.
Férfi Challenge Kupa, 1. forduló (a nyolcaddöntőbe jutásért), 1. mérkőzés:
Fino Kaposvár-Conqueridor Valencia (spanyol) 3-2 (23, -19, 17, -18, 10)
a legeredményesebb játékosok: Smidl 21, Hubicska 17, illetve Monfort 22, Melo 15
Címkék: Challenge Kupa, Valencia, röplabda, Fino Kaposvár, sport