A tabella alapján igazi rangadó várt a Rákóczira vasárnap délelőtt, hiszen a Ferencvárosi TC második csapata két ponttal állt a Kaposvár előtt a második helyen. A hazaiak erős kezdővel álltak fel, ugyanis a góllövőlistát hét találattal vezető Gólik Benjámin rohamozta a kaposváriak kapuját, míg a védelemben a korábbi válogatott Botka Endre kapott helyet. Ezzel szemben nálunk tovább szedte áldozatait a hetek óta csillapodni nem akaró sérüléshullám, így Nicoló Mazzonetto és Pomozi Zoltán sem állhatott a szakmai stáb rendelkezésre, hiába járt le utóbbi eltiltása, írja a rakoczifc.hu.
A nehézségek ellenére az első negyed órában két kisebb lehetőséget is kialakítottunk. Előbb, egy egyéni akció után Polák Kevin vette célba a bal alsót, majd egy összejáték után Mayer Milán került helyzetbe, de Ulviczki Balázs mindkétszer védett. A folytatásban próbáltuk átvenni a meccs irányítását, felpörgettük a játékot, s a helyzetek sem maradtak el. Tarcson Ákos éles szögből, majd Heil Máté közelről vette célba a Fradi II. kapuját, viszont Ulviczki bravúrokkal hárított, míg Zsédely Bence átlövése elkerülte a kapu bal oldalát. A kimaradt lehetőségek sajnos megbosszulták magukat, a szünet előtt, egy bal oldali akciót követően Berényi Erik közelről lőtt a kapuba (1–0).
A második játékrész elején a fővárosiak többet birtokolták a labdát, több veszélyes támadást is vezettek, de minden veszélyt sikerült elhárítanunk. A hajrába lépve átvettük a kezdeményezést, nagy erőket mozgósítottunk annak érdekében, hogy ne üres kézzel távozzunk a fővárosból. A próbálkozásaink nem voltak hiábavalók, ugyanis Hampuk Ádám átadását követően Bíró Dominik került ziccerbe, s bár első próbálkozását védte Ulviczki Balázs, de a kipattanó után már bevette a kaput támadónk (1–1). A hátralévő percekben a hazaiak kapusa újabb bravúrokat bemutatva őrizte meg csapatának a döntetlent, hiszen előbb Hampuk Ádám erős lövését ütötte ki, majd Szederkényi Ádám ziccerénél is védeni tudott. A helyzetek alapján bár megérdemeltük volna a sikert, de végül egy ponttal távoztunk a fővárosból, így maradt a kétpontnyi különbség a csapatok között.
NB III. Dél-Nyugati csoport, 11. forduló
Ferencvárosi TC II.–Kaposvári Rákóczi FC 1–1 (1–0)
Budapest, Kocsis Sándor Sportközpont, 250 néző. V.: Móri T. (ifj. Imrő J., Holpár G.).
Ferencvárosi TC II.: Ulviczki – Lukács L., Komáromi, Botka (Takács Á., a 64. percben), Vén B. – Birkás, Serdiukov, Kokovai (Knáb, a 72. percben), Vén Á. – Gólik. Berényi (Kuznyecov, a 81. percben). Vezetőedző: Korolovszky Gábor.
Kaposvári Rákóczi FC: Horváth F. – Zsédely, Heil, Hadaró – Polák, A. Mazzonetto. Szederkényi, Szabó M., Tarcson – Hampuk (Stifter, a 91. percben), Mayer M. (Bíró D., a 68. percben). Vezetőedző: Jeney Gyula.
Gólszerzők: Berényi (a 43. percben), illetve Bíró D. (a 82. percben).
Sárga lap: Vén B. (a 48. percben), illetve Szabó M. (a 74. percben).
Címkék: Ferencváros II, döntetlen, Rákóczi, labdarúgás, sport