Közel egy félidőt emberhátrányban futballozva, egygólos vereséget szenvedett a Kaposvári Rákóczi FC a PMFC otthonában, az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 9. fordulójában. Jeney Gyula ezúttal nem változtatott az előző fordulóban, a Szekszárdi UFC ellen három-egyes sikert arató kezdőcsapaton, csupán a padon történt változás: a hosszú sérülését követően Hadaró Valentin újra a meccskeretben volt. A találkozó első periódusában szervezettebb, tudatosabb játékot mutatott a kaposvári csapat, többször eljutottak a pécsi tizenhatosig, viszont az utolsó passzok nem sikerültek. Az első negyed óra végén viszont már a helyzetek sem hiányoztak, Tarcson Ákos és Polák Kevin is eleresztett egy jó lövést, de előbb védte Helesfay Donát, míg utóbbi mellé ment, majd Nicoló Mazzonettot buktatták a tizenhatoson belül, de a játékvezető nem ítélt büntetőt. A szünet előtti utolsó percekben beszorultak a pécsiek, de a hazaiak az utolsó pillanatban mindig hárítottak.

A második félidő nem indult jól a somogyiak számára, hiszen öt perc alatt emberhátrányba kerültek, miután egy eladott labdából Helesh Yaroslav iramodott meg, akit Pomozi Zoltán a kapujából kifutva buktatott, a játékvezető pedig egyből felmutatta számára a piros lapot. A kiállítást követően megváltozott a meccs képe, a PMFC átvette az irányítást, a zöld-fehérek beszorultak a kapu elé, s bár hősiesen védekeztek, de nem birták el a nagy nyomást. Az utolsó tíz percbe lépve Varga Donát lőtt közelről a jobb alsó sarokba (1–0). A hajrában minden erejét összeszedte a Rákóczi, tíz emberrel is próbáltak egyenlíteni, azonban nem sikerült.

NB III. Dél-Nyugati csoport, 9. forduló

PMFC–Kaposvári Rákóczi FC 1–0 (0–0)

Pécs, 400 néző. V.: Muhari G. (Topálszki Sz., Halmai K.)

PMFC: Helesfay – Beke P., Miklós P. (Polyák, a szünetben), Konstatinos, Németh M. – Pintér D. (Bukvics, a 69. percben), Jásper – Helesh (Berekali, a 78. percben), Horváth P., Hegedűs M. (Varga D., a 69. percben) – Orbán K. (Csörgő, a szünetben). Vezetőedző: Vas László.

Kaposvári Rákóczi FC: Pomozi – Szederkényi, Heil, Zsédely – Tarcson (Stifter, a 82. percben), Szabó M. (Gombócz, a 74. percben), A. Mazzonetto, N. Mazzonetto (Hadaró, a 74. percben), Polák – Hampuk (Bíró D., a 74. percben), Mayer M. (Horváth F., az 53. percben) Vezetőedző: Jeney Gyula.

Gólszerző: Varga D. (a 81. percben).

Kiállítva: Pomozi (az 50. percben).

Sárga lap: Csörgő (a 70. percben), Berekali (a 88. percben), illetve (Tarcson, a 30. percben), N. Mazzonetto (a 35. percben).

Címkék: nb3, Kaposvári Rákóczi, Pécs, labdarúgás, sport