Zoran Kedačič lett a Fino Kaposvár új vezetőedzője. A klub a keddi sajtóeseményén mutatta be a 41 esztendős szlovén szakembert.

A szlovén férfi röplabda-válogatott hosszú évek óta kiemelkedően szerepel a világversenyeken. A tavalyi párizsi olimpián ötödik helyezett lett Szlovénia, a 2023-as Európa-bajnokságon harmadik helyen végzett, a 2022-es világbajnokságon pedig negyedik helyen zártak. Zoran Kedačič ennek a nemzeti válogatottnak 2021 óta az edzője, a román Gheorghe Crețu szövetségi kapitány segítőjeként. Ezen kívül olyan neves klubcsapatokat irányított vezetőedzőként, mint a szlovén ACH Volley Ljubljana, vagy az osztrák AICH/Dob.

null

Az új vezetőedző a sajtóeseményen elmondta: a felkészülési időszakot augusztus 8-án kezdi csapat. Azt megelőzően minden játékos kapni fog egy programot, amivel azt szeretnék elérni, hogy nyáron is megtartsanak egy alap erőnléti szintet. A felkészülés várhatóan nyolchetes lesz. Szeptember közepétől több felkészülési mérkőzés vár a csapatra, ezeknek az egyeztetése jelenleg is zajlik, cél pedig, hogy az október eleji szezonkezdésre mindenki 100%-os formába kerüljön.

„A Magyar Kupában és a bajnokságban a döntőbe jutás a cél, és idén egy új nemzetközi színtéren is megméretjük magunkat: csapatunk a 2025/26-os szezonban a Challenge Kupában fog indulni. A sorsolás még nem ismert, de szeretnénk ebben a versenysorozatban is bizonyítani” – emelte ki dr. Bögöly Gyula, a sportegyesület elnökségi tagja.

Vig Attila, a csapat ügyvezetője három új magyar játékos csatlakozását jelentette be: a Fino Kaposvárhoz igazol az egykori válogatott játékos, Dávid Csanád, aki Romániából tér haza. A kaposvári utánpótlásból felkerül a felnőttekhez Kránitz Dénes center és Finta Dániel ütő, Bögöly Gábor, Magyar Bálint, Hubicska Patrik, Laczó Bálint, Csordás Bertalan és Kiss Bálint pedig továbbra is a csapat tagjai lesznek.

Geiger András, a sportegyesület elnökségi tagja elmondta: a vezetőség folyamatosan egyeztetett az elmúlt időszakban az új vezetőedzővel a külföldi játékosok szerződtetéséről, így feladó átló poszton érkezik a csapathoz Matej Smidl Csehországból és Alin Ion Romániából. Center poszton két légióssal erősít a Fino Kaposvár: az argentin Franco Medina Nagybányáról jön, valamint az orosz felmenőkkel rendelkező amerikai játékos, Maxim Grigorijev az Egyesült Államok egyetemi bajnokságból érkezik. A tavalyi keretből Bruno Feliciano liberó és Sztyepan Novoszelov center maradt a csapatnál.

Az eseményen részt vett a Fino Kaposvár SE két főszponzora, Kaposvár Megyei Jogú Város képviseletében Kárpáti Tímea alpolgármester, míg a névadószponzor FINO-FOOD Kft. képviseletében Egyedné Lewandowski Havaska. Mindketten támogatásukról biztosították a csapatot a következő szezonban is.

Címkék: Zoran Kedačič, Fino Kaposvár, röplabda, sport