Az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 26. fordulójának meccsösszefoglalóját ide kattintva lehet elolvasni.

Jeney Gyula: "Sok olyan stílusú csapat van ebben az osztályban, mint a Főnix, tudjuk, hogy nem könnyű ellenük játszani, főleg idegenben, ahol még a körülményekhez is alkalmazkodni kell, de készültünk erre, s azt gondolom, tökéletesen megoldottuk a feladatunkat. A második gólunk után már szemet gyönyörködtetően játszottunk. A csapat nagyon jól nézett ki, kompakt és szervezet volt."

Pavlik József: "Nem lehet párhuzamot vonni az előző meccs és a mostani között, hiszen nálunk sokat változott keret, melyet sok fiatal alkot. A mostani kezdőcsapatban is volt két 2008-as születésű játékos. Ezeket a meccseket arra használjuk fel, hogy a fiataloknak minél több játéklehetőséget adjunk. Nem gondolom, hogy a meccsen nagy különbség volt a csapatok között, megnehezítettük a Kaposvár dolgát, elégedett vagyok a fiatal játékosok teljesítményével."

FC Főnix–Kaposvári Rákóczi FC 0–3 (0–1)

Székesfehérvár, Főnix Park, 200 néző. V.: Székely B. (Kovács L., Pálfi B.).

FC Főnix: Kubarics – Weisengruber (Bolla B., a 81. percben), Csiba, Falus, Jungwirth – Trampler – Pápai K. (Homola, a 65. percben), Gruber, Borbély B. (Korponai, a szünetben), Zoboki (Mohai, a 75. percben) – Adorján G. (Büki, a szünetben). Vezetőedző: Pavlik József.

Kaposvári Rákóczi FC: Mikler D. – Görög (Horváth B., a 78. percben), Szederkényi, Hadaró Böndi (Pusztai, a 78. percben) – Mayer M., Polák Balla (Szabó M., a 72. percben), Bíró D. (Zoltán R., a 66. percben) – Babinszky, Hampuk (N. Mazzonetto, a 66. percben). Vezetőedző: Jeney Gyula.

Gólszerző: Babinszky (a 40., a 68. és a 86. percben).

Sárga lap: Borbély B. (a 32. percben), Weisengruber (az 53. percben), illetve Mayer M. (a 37. percben), Hampuk (a 64. percben).

Címkék: Főnix, Székesfehérvár, NB III., Rákóczi, sport, Kaposvár