A MÁV Előre nyerte a férfi röplabda Extraliga alapszakaszát, miután az utolsó, 22. forduló rangadóján 3-2-re nyert a címvédő Kaposvár vendégeként. A két csapat első alapszakasz-mérkőzését a somogyiak idegenben 0-2-ről fordítva nyerték, így ők várhatták kedvezőbb helyzetből a első helyről döntő találkozót. A Magyar Kupában ugyanakkor a MÁV Előre a negyeddöntőben kiejtette a tavaly ott is győztes somogyaiakat, s jövő vasárnap története első kupadöntőjét játszhatja majd Miskolcon a Kazincbarcikával.

Szezonbeli negyedik összecsapásukat a MÁV Előre kezdte jobban, az első játékrész hajrájáig vezetett is a székesfehérvári együttes, de a hazaiak 15-18 után rendezték védekezésüket, agresszívan szerváltak, így sikerült fordítaniuk. A második szettre is lendületben maradt a címvédő, de a vendégek az albán Redi Bakiri ászaival fordítottak, majd a feszült, sok reklamálást hozó végjátékban elsősorban annak köszönhetően tudtak összesítésben kiegyenlíteni, hogy kevesebbet rontottak vendéglátóiknál.

A harmadik felvonásban kihasználta lélektani előnyét és hamar hatpontos előnyt épített ki a MÁV Előre, majd lehengerlő játékkal fordította meg a mérkőzést. A negyedik játszmára összeszedte magát a házigazda, amely precízen röplabdázott, s jó nyitásaira alapozva gyakorlatilag végig vezetve mentette döntő szettre a rangadót. Ebben aztán a MÁV Előre volt a jobb, főleg amiatt, mert több "extra" pontot - ásznyitás, jó blokk - tudott szerezni riválisánál. A székesfehérváriak jobb játszmaarányuknak köszönhetően megnyerték az alapszakaszt, így az egész rájátszásban pályaelőnyben lesznek.

A 134 perces mérkőzésen a hazaiaktól Hubicska Patrik 18, a vendégektől Pesti Marcell 21 pontig jutott.

Fino Kaposvár - MÁV Előre Foxconn 2-3 (21, -25, -14, 23, -12)

Kaposvár Aréna, 800 néző. Vezette: Adler L., Varjasi M.

Fino Kaposvár: Magyar 3, Hubicska 18, Novoselov 2, Pao-csi 15, Bögöly 9, Boldizsár 11. Csere: Feliciano (liberó), Iván B. 3, Djordjevic 1, Laczó. Vezetőedző: Slobodan Prakljacic.

MÁV Előre: Bakiri 17, Slaibe 11, Szabó 4, Koci 15, Eke 7, Pesti 21. Csere: Takács (liberó), Bandi, Fazekas, Szentesi, Péter A., Sebestyén. Vezetőedző: Omar Pelillo.

A tabella:

1. MÁV Előre Foxconn 21 1 65- 7 63 pont

2. Fino Kaposvár 21 1 65-12 63

3. MAFC 17 5 54-25 48

4. GreenPlan-VRCK 12 9 46-36 39

5. DEAC 12 9 40-37 32

6. Pénzügyőr SE 11 11 43-38 35

7. Kecskeméti RC 11 11 40-39 32

8. Dág KSE 7 14 27-48 22

9. MEAFC-Peka Bau 7 14 30-50 19

10. TFSE 6 15 30-51 22

11. Vidux-Szegedi RSE 4 17 18-53 12

12. DKSE - 22 4-66 0

Címkék: MÁV Előre, Fino Kaposvár, röplabda, sport