Eltiltások és betegségek tizedelték a Kaposvári Vízilabda Klub csapatát a BVSC elleni meccs előtt. Utóbbi ok miatt vezetőedzőjére, Surányi Lászlóra sem számíthattak a somogyiak a találkozón. Jól kezdte a KVK a meccset, de hiába vezettek Dőry Farkas és Vadas Ákos góljaival kétszer is a házigazdák, az első negyed végén már a vendégek álltak jobban - kezdte összefoglalóját a klub honlapja.

A folytatásban is nagyot küzdöttek a hazaiak, Hárai Balázs emberelőnyös találatával ismét egyenlő volt az állás. A fővárosiak több ízben is visszaszerezték a vezetést, de Berta József, majd Pellei Kristóf egalizált, így a nagyszünetben 7-7 állt az eredményjelzőn.

A harmadik negyed elején meglógtak kettővel a fővárosiak, de továbbra is volt tartása a kaposváriaknak. 10-11-ig üldözték ellenfelüket a somogyiak, utána viszont magasabb fokozatba kapcsoltak a sárga-kékek és a játékrész végére háromra növelték az előnyüket.

A kipontozódások miatt tovább fogyatkozott a KVK, az utolsó felvonásban pedig miközben szinte minden összejött a BVSC-nek, a kaposváriaknak annál inkább semmi sem. Hiába tartotta magát sokáig meccsben a hazai alakulat, végül kilencgólos győzelmet aratott Varga Dániel együttese.

Dőry Farkasékra most másfél hét szünet következik a bajnokságban, így legközelebb március 5-én az UVSE ellen szállnak majd medencébe saját közönségük előtt.

E.ON férfi vízilabda OB I., alapszakasz, 20. forduló

Kaposvári VK–BVSC-Manna ABC 11–20 (2–3, 5–4, 4–7, 0–6)

Kaposvár, Csik Ferenc Versenyuszoda, 300 néző. Vezette: Petik A., Tóth K.

Kaposvári VK: Szilágyi Á. – ifj. Berta J. (1), Pellei K. (2), Pellei F., Baj (1), Dőry (3). Bede (1). Csere: Vadas (1), Hárai (2), Vörös, Somogyvári, Schatz, Märcz. Edző: Varga Zsolt.

BVSC-Manna ABC: Gyapjas – Ekler, Konarik (1), Tátrai D. (5), Kovács P. (1), Jansik D. (1), Csacsovszky E. (4). Csere: Korom (kapus), Budschuh (3), Csacsovszky A., Gál D., Mészáros M. (1), Szeghalmi (3), Tátrai D. (1). Vezetőedző: Varga Dániel.

Gól, emberelőnyből: 14/7, illetve 14/10.

Gól, ötméteresből: 1/0, illetve 2/2

Kiállítva, végleg cserével: Kovács P. (21. p.).

Kipontozódott: Vörös (20. p.), Dőry (a 21. p.), Pellei K. (28. p.), illetve Gál D. (a 28. percben).

Varga Zsolt: – Az első félidőben, amíg a felnőtt játékosok el nem fogytak pariban voltunk, de ezt követően csak abból tudtunk főzni, ami a tálban maradt. A szurkolók bár plusz erőt adtak, de ez most ennyire volt elég. A végeredmény nem tükrözi a két csapat közti különbséget, hiszen a meccs végén próbáltam minél több lehetőséget adni a fiatal játékosainknak. A BVSC könyörtelenül kihasználta a hibáinkat.

Varga Dániel: – A legfontosabb az, hogy nyertünk, főleg az elmúlt meccsünk türében. Óriási feszültség volt mindenkiben, ami alapvetően a bizonyítási vágy, de ez olyakor frusztráltságba megy át, ami elveszi a figyelmet a játék fontos részeiről. A kapott gólokkal nem vagyok elégedett, de dolgozunk rajta, hogy eredményesebbek legyünk védekezésben.

Címkék: bvsc, vízilabda, kaposvári vízilabda klub, ob1, sport