Hétközi bajnokin fogadta a Kaposvári Vízilabda Klub a Szolnoki Dózsa Praktiker együttesét az OB I-es bajnokság 19. fordulójában - írja a kapospolo.hu. Már az első támadások is nagy csatát hoztak, majd a vendégek ragadták magukhoz a vezetést. Pellei Frank egalizálása után kétszer is bevették a vendégek Kósik kapuját, így 1-3 állt az eredményjelzőn nyolc percnyi játék után.

Vadas Ákos lőtt szép gólt a második negyed elején, de rögtön jött a válasz a túloldalon. Hiába próbált zárkózni a KVK, de a Tisza-partiak mindig újítani tudtak, Krasznai büntetőjével pedig már négyre nőtt a különbség a csapatok között. A nagyszünet előtt Dőry szépített, így a félidőben 7-4-re vezetett a Szolnok.

Felpörgették a somogyiak a játékukat a folytatásban. Surányi László tanítványai szép lassan próbáltak közelebb férkőzni, és Berta emberelőnyös találata után már csak egy gól volt a hazaiak hátránya. Közben Kósik Somát és Fülöp Bencét is elveszítették a házigazdák reklamálás miatt, ami nem könnyítette meg a KVK dolgát. Zerinváry a vendégek szempontjából a legjobbkor talált be, de Dőry sem akart lemaradni a gólszerzéssel, így az utolsó negyedre fordulva 9-10 volt az állás.

Tapintható volt a feszültség a negyedik negyedben. Ment előre a Kaposvár, de sok hiba csúszott a hazaiak támadásaiba, a túloldalon viszont Szilágyi Ábel tartotta a lelket társaiban és több bravúrt is bemutatott a kapuban. Másfél perccel a vége előtt Hárait küldték ki a játékvezetők egy véleményes szituációt követően, majd Cseh Maxim lőtt gólt, amivel úgy tűnt, hogy eldőlt a három pont sorsa. Berta József még visszahozta a pontszerzési reményeket a somogyiak számára, de Bedő Krisztián próbálkozása végleg lezárta meccset. Közel volt a KVK egy hazai bravúrhoz, de a végén a Dózsa örülhetett.

E.ON férfi vízilabda OB I., alapszakasz, 19. forduló

Kaposvári VK–Szolnoki Dózsa-Praktiker 10–12 (1–3, 3–4, 5–3, 1–2)

Kaposvár, Csik Ferenc Versenyuszoda, 200 néző. Vezette: Kovács Cs. T., Ádám F.

Kaposvári VK: Kósik – Pellei F. (2), Pellei K. (1), Bede, Hárai, ifj. Berta J. (3), Dőry (3). Csere: Szilágyi Á. (kapus), Baj, Vadas (1), Schatz, Fülöp B., Vörös, Somogyvári. Vezetőedző: Surányi László.

Szolnoki Dózsa Praktiker: Bányai – Zerinváry (1), Krasznai (3), Kovács G. (1), Bedő K. (2), Vámosi, Böröczky. Csere: Szabó II. B., Schmölcz (2), Cseh (3), Kakstedter, Teleki, Simon D. Vezetőedző: Hangay Zoltán.

Gól, emberelőnyből: 10/5, illetve 9/3.

Gól, kettős emberelőnyből: 1/1, illetve –.

Gól, ötméteresből: –, illetve 2/1.

Kiállítva, végleg cserével: Kósik (19. p.), Fülöp B. (20. p.).

Kipontozódott: Szabó II. B. (32. p.).

Surányi László: – Nem volt egy edzőbarát mérkőzés. Az utolsó másodpercekig nyitott volt a találkozó, benne volt, hogy döntetlenre mentjük, de végül győzött a rutin. Büszkeséggel tölt el, hogy a bajnokság második helyezettje ellen egy ilyen parázs csatát tudtunk vívni. Bár úgy álltunk bele a mérkőzésbe, hogy nyerni akarunk, de ez sajnos nem sikerült, ami viszont ennél jobban bánt, az az, hogy van pár játékosom, aki a fegyelmezetlenségével megnehezíti a dolgunkat. Emellett az is látszott, hogy van még hova fejlődnünk, hiszen hiába vannak jó, fiatal játékosaink, bennük van a félelem, ez több olyan helyzetnél is látszott, melyeknél fel kellett volna vállalniuk a lövést.

Hangay Zoltán: – Komoly fizikális csatára kényszerített minket a Kaposvár, egyáltalán nem volt biztos, hogy három ponttal távozunk, de a céljaink elérése érdekében fontos volt számunkra ez a siker. Kaptunk már pofont a Kaposvártól, emiatt úgy vágtunk neki ennek a meccsnek, hogy ez még egyszer nem történhet meg. A hazaiak remekül védekeztek, de mi diktáltuk az iramot, kontroll alatt tartottuk a meccset.

Címkék: Kaposvári Vízilabda Klub, ob1, Szolnok, vízilabda, sport