Százéves a Tour de Hongrie nemzetközi kerékpáros verseny, a 2025-ös, 46. Magyar Körverseny útvonala idén is érinti Siófokot, itt lesz a második szakasz befutója május 15-én – derült ki az útvonalat bemutató budapesti gálán, melyen a somogyi várost dr. Kovács Miklós alpolgármester képviselte.

A Tour de Hongrie teljes távja idén 885 km, mely alatt több mint 7000 méternyi szintemelkedést kell leküzdeniük a versenyzőknek. Az útvonal a főváros mellett Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok és Heves vármegyéket érinti. Összesen 101 településen halad át.

A második, 178 kilométeres szakasz Veszprémből indul május 15-én csütörtökön, és várhatóan 16 órakor lesz a befutó a siófoki Fő utcán. A veszprémi rajtot követően a mezőny Csopaknál éri el a tópartot, majd Balatonfüred és Tihany érintésével Tótvázsony második kategóriás emelkedőjére fordul, hogy aztán Nemesvámos felől visszakanyarodva folytassa útját a keleti medence mentén. Siófokhoz érve délre fordul a karaván, hogy Ságvár és Tab érintésével Zamárdi felől forduljon rá a siófoki célegyenesre.

Címkék: körverseny, Tour de Hongrie, befutó, kerékpár, Siófok, Balaton, sport