Bepótolta a férfiteke Szuperliga hatodik fordulójában elmaradt, Szanki OBSE elleni, hazai mérkőzését az Investment Közutasok Kaposvári TK. A házigazda végig uralta a találkozót és ennek megfelelően magabiztos győzelmet aratott.

Több kiváló kaposvári eredményt is hozott az összecsapás, hiszen négy játékos is hatszáz fa fölött termelt. A sort Farkas Sándor kezdte és ezzel meg is adta az egész mérkőzés hangulatát, hiszen a 663 fás teljesítménye jó alapot adott a folytatáshoz, pláne, hogy Juhász Bence – szintén az első sorban – 619 egységet tett közösbe. A folytatásban Kálny Krisztián és Nagy Gergő is három-három szett- és egy-egy csapatpontot pontot tett a közösbe, s ezután már csak az volt a kérdés, milyen arányú somogyi siker születik. A hajrában Botházy Péter és Németh Máté is nagyon odatette magát, előbbi 613, utóbbi 612 egységgel zárt, ami azt jelentette, hogy az investmentesek, esélyeshez méltóan, 8–0-ra nyerték meg a találkozót.

A mérkőzés krónikájához tartozott, hogy ifjabb Horváth László vezetőedző betegség miatt nem tudott dobóállásba lépni.

A 3659 fa bíztató eredmény – ennél többet ebben az idényben csak egyszer dobtak a Közutasok, a Köfém SC ellen hazai pályán 3666-szor dőlt a bábu – a Zalaegerszegi TK elleni rangadó előtt, mellyel kezdetét veszi a férfiteke Szuperliga tavaszi szakasza. Emlékezetes, hogy a bajnokság – elhalasztott – nyitányán a ZTK fölényes sikert aratott az Investment ellen, emiatt biztosan vissza akarnak majd vágni Botházy Péterék Kakuk Leventééknek.

Investment Közutasok Kaposvári TK–Szanki OBSE 8–0 (3659–3406)

Eredmények: Farkas Sándor 663–Mózer László 583 (4:0); Juhász Bence 619–Tóth Bagi József 535 (4:0); Kálny Krisztián 574–Rávai Viktor 582 (3:1); Nagy Gergő 578–Kállai Zoltán 554 (3:1); Botházy Péter 613–Iványi László 590 (3:1); Németh Máté 612–Karsai Dániel László 562 (3:1).

Az ifjúsági mérkőzésen:

Investment Közutasok Kaposvári TK I–Szanki OBSE 0–4 (1035–1052).

Eredmények: Leposa Olivér (Ripli Benedek) 516–Pekker Róbert 521 (2:2); Ripli Barnabás 519–Pekker Norbert (Forczek Zsombor) 531 (1:3).

Címkék: győzelem, teke, Kaposvár, sport