A héten az elhalasztott mérkőzéseket játszották le a csapatok. Győzelmének köszönhetően a SZLAMB gárdája telel az első helyen, őt követi a tavalyi bajnok Ebola csapata. A Belo Bt rangadót nyert és a harmadik pozícióba került a tabellán.

A pontvadászat tavasszal folytatódik, mikor is az alapszakasz még hátralevő fordulói következnek, majd a két csoportban zajló rájátszás tesz pontot a küzdelmek végére.

QLR PC Bontó AC- Kórház 1-0
Góllövő: Golita

Az egyenlő erők küzdelméből egy jól eltalált lövésnek köszönhetően a QLR került ki győztesen. A találat a mérkőzés elején született el is döntve a találkozó sorsát. Későbbiekben a csapatok csak helyzetekig jutottak.

Gépész Kadétok-Zsíroskönyér 1-3
Góllövő: Schneider, ill. Balogh 2, Ceglédi

A Gépész vezetett az összecsapás elején, szünetre egyenlített az ellenfél, majd a második félidőben a maga javára fordította az állást. A hajtós, sok ütközéssel tarkított meccset a lehetőségeit jobban kihasználó csapat nyerte.

Ferro FC-SZLAMB 0-1
Góllövő: Papp B.

Magas színvonalú, pörgős játékot hozott a két gárda összecsapása, melyen a kapusok domináltak, nagyon jól védték hálójukat. A végén a Ferro még büntetőt is hibázott, így nem maradt esélye a pontszerzésre.

Tuticlean-Ebola 0-3
Játék nélkül

Belo Bt-Matracvarázs 3-2
Góllövő: Dervalics 2, Szántó, ill. Balogh, Víg.

Az első játékrészben kétgólos vezetésre tett szert a Belo alakulata, melyet a második félidő elején három perc alatt egalizálta a Matracvarázs. Ezután már kihagyta helyzeteit, és ellenfele egy szép akció végén megszerezte a győztes gólt.

Címkék: bajnokság, labdarúgó, kispálya, sport