A Naturtex-SZTE-Szedeák gárdája foghíjas kerettel érkezett, miután Bognár Ákos, Starovlah Milic és Person Jr. Wesley Lavon sem léphetett pályára - írja a delfinek.hu. A házigazdáknál Csorvási Milán lába rendbe jött, Puska Bencére viszont még mindig nem számíthatott a szakmai stáb, helyére, a kezdőbe, az ifjú tehetség, Paár Márk került.

fotó: delfinek.hu
fotó: delfinek.hu

A mérkőzés eleje a szegedieké volt, csak fokozatosan lendült játékba a Kaposvár és a szurkolók hathatós segítségével át is vette a vezetést. Ennek ellenére valahogy semmi sem akart összejönni támadásban, pedig megvoltak a tiszta helyzetek, csak éppen rendre kimaradtak, igaz az ellenfél sem célzott túl pontosan. Krnjajski Borisz vágott be egy triplát, majd egy büntetőt is a helyére küldött. A negyed végén Filipovic Stefan zuhant rá Bogdán Benedekre, aki, mivel tripladobás közben történt a fault, hármat dobhatott és kettőt értékesített is.

A második etap elején is rengeteg hiba csúszott a somogyiak játékába, a dél-alföldiek köszönték szépen a tálcán kínált lehetőséget, éltek vele. Hiába kért időt Ivan Rudez vezetőedző, a KKK nem tudta elkapni a fonalat, a túl oldalon viszont Washington nagyon elkapta, egy félidő alatt 19 pontot szórt. Nem akart átszakadni a gát, mert hiába volt egy-két szép megoldás, rögtön jött néhány elpuskázott lehetőség, melyet kihasználtak a vendégek, akik kétpontos előnnyel vonulhattak a nagyszünetre.

A harmadik felvonás eleje is a riválisé volt, Griffin ugyan egy távolival egyenlített, de Roberson pontjaival újfent a Szedeák állt jobban. Hughes zsákolása után aztán talpra ugrott az aréna közönsége és fergeteges buzdításba kezdett, Aris büntetőivel átvette a KKK a vezetést, majd egy trojkát is bevágott az irányító.

Az utolsó felvonásban sem adták lejjebb a szurkolók, sportszerűen űzték, hajtották a csapatot, segítve ezzel a kedvenceiket. A hangulat átragadt a kosárlabdázóinkra, Michael Hughes hatalmas blokkot osztott ki Washingtonnak, Gabric az egész pályát végigszlalomozta és könnyű ziccert dobhatott. Hughes ismét villant, ezúttal Griffin feladását húzta elemi erővel a gyűrűbe, s máris tizenegy volt közte. Innen pedig már nem volt visszaút a Szegednek.

Kometa Kaposvári KK–Naturtex-SZTE-Szedeák 89–74 (23–21, 18–22, 27–21, 21–10)
Kaposvár Aréna, 1850 néző. V.: Földházi T., Györfy R., Lengyel Á.

Kometa Kaposvári KK: Aris (23/12), Paár M. (4), Griffin (15/9), Gabric (14), Hughes (13). Csere: Krnjajski (10/3), Halmai D. (-), Hendlein R. (-), Bogdán B. (10/3). Vezetőedző: Ivan Rudez, edzők: Szőke Balázs és Filipovics Gordan.

Naturtext-SZTE-Szedeák: Washington (25/6), Polányi (8/3), Kovács A. (-), Mayer (6), Roberson (19). Csere: Balogh Sz. (14/6), Filipovic S. (2), Bella (-), Csornai (-). Vezetőedző: Simándi Árpád. Edző: Kiss Zsolt.

Kipontozódott: Polányi K. a 35. percben

Kiállítva: Washington a 38. percben (a második technikai után).

Címkék: NB I., KKK, Szeged, sport, kosárlabda, Kaposvár