Eljött a nap, melyre már nagyon vártak a kaposvári kosárlabdabarátok, elkezdődött ugyanis az élvonalbeli férfikosárlabda-bajnokság, melynek első fordulójában a Szolnoki Olajbányász érkezett a Kaposvár Arénába - írja a delfinek.hu. Az első vastapsot dr. Néber Árpád kapta, aki 1983-tól, amikor feljutottunk az élvonalba, látta el a csapatorvosi feladatokat. A kiváló szakember nem szakad el a klubtól, hiszen a tanácsaira, szakmai tudására a jövőben is számíthat a csapat.

Nagy adok-kapok-kal kezdődött a mérkőzés, a pályán nagyot harcoltak egymással a felek, a nézőtéren pedig a szurkolók vívtak hangpárbajt. A vendégek ugyan elléptek pár ponttal az elején, de Aris egy szép triplával és két büntetővel egyenlített. A fiatal Halmai Dániel asszisztja után talpra ugrottak a nézők, de ezzel együtt is az Olaj nyerte az első negyedet. A második etapban alaposan belekezdett a Szolnok, így a lehető legjobbkor jött Griffin és Hendlein triplája, hiszen látótávolságban maradt Gasper Potoncik társulata. Sajnos azonban Durham és Gavin távolijával tíz pont fölé nőtt a különbség. Óriási csata zajlott a parketten, minden egyes lehetőségért kőkeményen meg kellett harcolni. Hendlein Roland egy a tőle már megszokott pöccintéssel, Krnjajszki Borisz pedig egy szép ziccerrel faragot a hátrányon és Paár Márk is bevágott egy hármast. A túloldalról azonban hamar érkezett a válasz, így az ellenfél vonulhatott nyugodtabban a nagyszünetre.

fotó: delfinek.hu
fotó: delfinek.hu

A második félidő nagy dobópárbajjal kezdődött és eleinte mindkét gárda remekül célzott, ám ahogy kimaradtak a hazai lehetőségek, úgy húzott el fokozatosan az Olajbányász. Ivan Rudez 48–61-nél hívta magához csapatát, de ezután sem változott sokat a meccs képe.

A zárófelvonásban faragott ugyan a hátrányon a KKK, de sokáig nem tudtak tízen belülre kerülni, hiszen a piros-feketéknél mindig akadt valaki, aki a lehető legfontosabb pillanatokban tudott lendíteni együttese szekerén. Másfél perccel a vége előtt aztán Gabric két trojkájával nyolcra, majd ötre olvadt a hazaiak hátránya, de már kevés idő maradt hátra, így a Szolnok elvitte a bajnoki pontokat a Kaposvár Arénából.

Videón a teljes mérkőzés!

Kometa Kaposvári KK–Szolnoki Olajbányász 88–94 (18–22, 22–27, 22–27, 25–18)
Kaposvár Aréna, 1800 néző. V.: Földházi T., Győrffy P., Ádám J.

Kometa Kaposvári KK: Aris (12/3), Puska B. (-), Griffin (19/6), Gabric (13/9), Hughes (12). Csere: Krnjajski (16/9), Paár M. (3/3), Hendlein R. (8/3), Csorvási M. (2), Halmai D. (3/3), Bogdán B. (-). Vezetőedző: . Ivan Rudez. Edző: Filipovics Gordan.

Szolnoki Olajbányász: Durham (11/3), Pallai (11/6), Barnes (5), Subotic (14/3), Williamson (14). Csere: Lukács (12/3), Pongó (6/6), Gavin (17/12), Révész (2), Rudner (2). Vezetőedző: Gasper Potocnik. Edző: Szarvas Gábor.

Címkék: Szolnok, NB I., KKK, Kaposvár, kosárlabda, sport