A kaposvári klub részéről Puska Zoltán, a csapatot működtető gazdasági társaság ügyvezetője, Szőke Balázs a Kometa Kaposvári KK másodedzője, valamint Hendlein Roland csapatkapitány válaszolt a felmerülő kérdésekre - írják a delfinek honlapján.

Elsőként Puska Zoltán értékelt, aki kiemelte: hullámhegyek és hullámvölgyek jellemezték a gárda szereplését a mögöttünk hagyott bajnokságban.

– Igen szoros, olykor váratlan eredményeket hozó bajnokság volt az idei, ahol a középszakba jutás elérése volt számunkra az elvárás. A csapat kialakítása, illetve a felkészülési időszak után bizakodva vágtunk neki az évnek, melyben szereplésünk hektikusra sikerült. Voltak gyengébb mérkőzéseink, fájó vereségeink, de emellett olyan találkozókat nyertünk, ami nem az elvárt kategória volt. Az alapszakasz végére az előzetes elvárásoknak megfelelő helyre pozicionálta magát a csapat a bajnoki táblázaton, alig lemaradva a felsőházról. A középszakasz nem sikerült jól, s bár az utolsó pillanatig versenyben voltunk a play off-ért, csalódást keltően lemaradtunk róla. Konkrétan egy hét alatt, a hatodikról a kilencedik helyre csúsztunk vissza és nem sikerült elérnünk a rájátszást. Nagyon akartuk, de hibáztunk sok mindenben. Az eredménytelenség főleg a bajnoki szünetek utáni időszakban volt szembetűnő. Ezt kiküszöbölendő tanulnunk kell a történtekből és a tapasztalatokkal a jövő eredményességét elősegíteni.

– Olyan szezont zártunk, ami hullámzó volt. Jobban és rosszabbul is szerepeltünk – mondta Hendlein Roland csapatkapitány. - A szezon előtt talán alá is írtuk volna a kilencedik helyet – az év elején alapcélunk volt, hogy legyünk a tízben és ne a kiesés ellen kelljen játszani a végén – de ahogy haladtunk előre a bajnokságban komolyabb célok elérésére is lehetőségünk nyílt. Sajnos nem tudtunk élni vele. Amire viszont büszke vagyok az az, hogy visszatért a szurkolás a lelátóra és újra megtaláltuk a közös hangot szurkolókkal. Látom mindenkin azt szeretné, hogy jobb legyen a kaposvári kosárlabda. A KOMETA személyében majdnem húsz év után ismét van névadó szponzorunk, aki értéket lát bennünk. Ezt a bizalmat, a szurkolók, a támogatók, Kaposvár város bizalmát szeretnénk eredményeinkkel meghálálni a következő időszakban. Mi játékosok és a klubnál dolgozók mindent meg fogunk tenni ennek érdekében.

– Követtünk el hibákat, amiből tanulnunk kell – mondta Szőke Balázs– Ugyanakkor meg kell említeni, hogy nagyon kevésen múlott a sikerünk. A következő bajnokság lebonyolításában változás várható. A középszakasz nem kerül megrendezésre. Viszont életben marad - még két évig biztosan a jelenlegi formájában – az U23-as fiatalszabály. Ebben szerintem sok pozitív hozadéka van az idei szezonnak, mert úgy gondolom, nem állunk rosszul ezen a téren. A U20-as csapatunk kiváló eredménye is azt feltételezi, hogy egyre jobban számíthatunk a fiatal kaposvári játékosokra.

A jövővel kapcsolatban Puska Zoltán elmondta, hogy Nikola Lazics vezetőedzőnek lejárt a szerződése, mely nem került meghosszabbításra.

– Nagyra értékeljük és tisztelettel köszönjük Nikola Lazics munkáját. A Klub nevében jó egészséget és sok sikert kívánok Neki a magánéletben, illetve a kosárlabda területén.

Edző kérdésben több lehetséges jelölttel is zajlanak tárgyalások, várhatóan a napokban kiderül, hogy ki lesz az új vezetőedző.

Az ankét végén Puska Zoltán kiemelte és egyúttal megköszönte a kaposvári szurkolók egész éves támogatását.

Címkék: delfinek, kkk, kosárlabda, sport