A Munkácsy Mihály Gimnáziumban vendégeit Kaposvár alpolgármestere köszöntötte. Dér Tamás egy Papp László-idézettel kezdte beszédét, majd elmondta, hogy a sportolók élete jelentősen különbözik az átlagemberétől, mert a győzelmekhez a napi edzések monotonitásán és a kudarcokon keresztül vezet az út, amelyen az edzők mellett a szülők is tevékenyen segítik az jövő bajnokait.

A városvezető szerint ahhoz, hogy a jövő generációi is egészségesek legyenek, szükség van olyan példaképekre, akikre felnézhetnek és akik miatt elkezdenek sportolni, amatőr és profi szinten egyaránt. 



A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!


Leány kategóriában 2018/2019. tanév „Év Diáksportolója”:

Stadler Csenge uszonyos úszó, a Táncsics Mihály Gimnázium tanulója, az 1. MCM Diamant Adorján SE versenyzője diákolimpiai bajnok volt 100 és 200 m uszonyos gyorsúszás „A” kategóriában.
(edzői: Kovács László, Lábodi Laura)

Fiú kategóriában az „Év Diáksportolója”:

Kardos Dániel úszó, a Táncsics Mihály Gimnázium tanulója, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola sportolója, diákolimpiai bajnok volt : V. korcsoportban 100 és 200 m mellúszásban.
(edzője: Meiszterics László)

Csapat kategóriában az „Év Diákcsapata”:

A Munkácsy Mihály Gimnázium V-VI/A korcsoportos fiú röplabda csapata
(felkészítők: Simonné Kutas Zita, Mészáros Péter)

A diákolimpiai és magyar bajnokok:

Fáth Laura birkózó, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola versenyzője, Kinizsi ltp-i Tagiskola tanulója diákolimpiai bajnok volt serdülő leány szabadfogás 36 kg-ban, magyar bajnok volt serdülő leány szabadfogás 39 kg-ban.

Schneider Sára judos és birkózó, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola versenyzője, a Berzsenyi Dániel Tagiskola tanulója diákolimpiai bajnok volt diák „A” korosztály 32 kg-ban, serdülő korcsoport 36 kg-ban, magyar bajnok volt gyermek korosztály 32 kg-ban.

Schneider Ákos  judos, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola sportolója, a Berzsenyi Dániel Tagiskola tanulója diákolimpiai bajnok volt ifjúsági korosztály 42 kg-ban, magyar bajnok volt ifjúsági korosztály 42 kg-ban.

Szvitán Botond judos, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola sportolója, a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és AMI tanulója, diákolimpiai bajnok volt diák „C” korosztály 27 kg-ban, magyar bajnok volt gyermek korosztály 27 kg-ban, 2021-ben diák „A” korosztályban, 32 kg-ban.

Bódis Botond versenytáncos, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanulója, a BNK Tánc SE sportolója, diákolimpiai bajnok volt gyermek korosztályban vegyes latin formációban, magyar bajnok volt standard, latin és tíztánc bajnokságban, 2021-ben serdülő kategóriában latin-amerikai táncokban, és tíztánc bajnokságban.

Halmóczki Márk versenytáncos, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanulója, az Ametiszt TSE versenyzője diákolimpiai bajnok gyermek I. korosztály latin táncokban, magyar bajnok volt latin táncokban gyermek I. korosztály „D” kategóriában 2020-ban és 2021-ben is.

Tran Ngoe Quynh Anh versenytáncos, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanulója, a BNK Tánc SE sportolója, diákolimpiai bajnok volt gyermek I. korosztály latin táncokban, magyar bajnok volt latin táncokban gyermek korosztály „D” kategóriában 2020-ban és 2021-ben is. A Zágrábi Gyermek Grand Prix bajnokságon, latin táncokban az 5. helyet szerezték meg Halmóczi Márkkal.

Kiss Flamina Hanna versenytáncos, a Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola tanulója, a BNK Tánc SE versenyzője, diákolimpiai bajnok volt  standard szóló kűr versenyben, magyar bajnok volt latin táncok, standard táncok, tíztánc versenyben,  2021-ben latin táncokban és standard táncokban a serdülő csapat tagjaként.

Balán Csenge Kincső úszó, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanulója, az 1. MCM Diamant Adorján SE versenyzője diákolimpiai bajnok volt I. korcsoport  50 m leány mellúszásban, magyar bajnok volt gyermek korosztályban  50 m  uszonyos pillangó, 100 m uszonyos delfin úszásban, valamint három váltó számban is.

Kardos Dániel úszó, a Táncsics Mihály Gimnázium tanulója, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola úszója diákolimpiai bajnok volt az V. korcsoportban 100-200 m mellúszásban, magyar bajnok serdülő és ifjúsági korosztályban 200 m mellúszásban. 

Kováts Alex úszó, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanulója, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola versenyzője, diákolimpiai bajnok volt III. korcsoport 200-400 m vegyes úszásban, 200 m hátúszásban, a 4x50 m vegyesváltó tagjaként, magyar bajnok 4x100 m MIX gyorsváltóban, valamint 2021. évben több versenyszámban,  

Hargitai Lola Jázmin uszonyos úszó, a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és AMI tanulója, az 1. MCM-Diamant Adorján SE versenyzője diákolimpiai bajnok volt  50 m uszonyos gyorsúszás „A” kategóriában, 100 m uszonyos gyorsúszásban II. korcsoportban, magyar bajnok cápa korosztályban  100-200 m uszonyos gyorsúszásban, a 4x50 m uszonyos pillangó úszásban, 4x100 m uszonyos gyorsváltóban,  valamint gyermek korosztályban több versenyszámban is.

Szerafin Zsófia Sára kajak-kenus, a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és AMI tanulója, a Kaposvári Vízügyi SC versenyzője, diákolimpiai bajnok volt K1 leány U14-es korosztály 1000 m-en, magyar  bajnok volt K1 U16-os serdülő korosztályban 15 km-en.

Szombathelyi Péter úszó, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanulója, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola versenyzője diákolimpiai bajnok volt III. korcsoport 4x50 m fiú vegyesváltóban, magyar bajnokságon, gyermek korosztályban több váltó tagjaként is első lett.

Sárközi Szabolcs úszó, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanulója, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola versenyzője diákolimpiai bajnok volt  III. korcsoportban 4x50 m fiú vegyesváltóban, magyar bajnok cápa korosztályban több váltó tagjaként is.

Korvicska Péter úszó, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanulója, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola versenyzője, diákolimpiai bajnok volt III. korcsoport 4x50 m fiú vegyesváltóban, magyar bajnok volt serdülő korosztályban több váltó tagjaként.

Szántó Réka úszó, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanulója, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola versenyzője, diákolimpiai bajnok volt III. korcsoportban a 4x50 m-es leány vegyesváltóban, magyar bajnok volt serdülő korosztályban a 4x100 m MIX gyorsváltó tagjaként.

Győrffy Lili Anna úszó, uszonyos úszó, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanulója, az 1. MCM-Diamant Adorján SE versenyzője, diákolimpiai bajnok volt III. korcsoportban, a 4x50 m leány vegyesváltó tagjaként, magyar bajnok volt ifjúsági korosztályban a 4x100 m MIX gyorsváltóban, valamint a 4x100 és 4x200 m felszíni váltóban.

Begovácz Péter uszonyos úszó, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanulója, az 1. MCM-Diamant Adorján SE versenyzője, diákolimpiai bajnok volt I. korcsoport 100-200 m uszonyos gyorsúszásban, magyar bajnok volt a cápa korosztály több versenyszámában.

Németh Benedek Áron uszonyos úszó, a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium tanulója, az 1. MCM-Diamant Adorján SE és a Kaposvári Úszó SE sportolója, diákolimpiai bajnok volt I. korcsoportban fiú9-es korosztályú 100-200  m uszonyos gyorsúszásban, „A” kategóriában,   II. korcsoport 100-200 m uszonyos gyorsúszásban, magyar bajnok volt gyermek korosztály 100-200-400 m uszonyos gyorsúszásban több váltóban.

Borzavári Hanna versenytáncos, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanulója, az Ametiszt TSE sportolója, diákolimpiai bajnok volt gyermek I-II. korosztály latintánc formáció versenyben, magyar bajnok volt „Tenger urai” formáció, valamint serdülő és junior korosztályban standard és latin táncok versenyében.

Mettner Léna Míra versenytáncos, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanulója, az Ametiszt TSE sportolója, diákolimpiai bajnok volt gyermek II. korosztály latin táncok kategóriában, magyar bajnok volt serdülő és  junior korosztályban standard táncok és latin táncok versenyében.

Boruzs Bianka úszó, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanulója, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola sportolója, diákolimpiai bajnok volt  III. korcsoport 4x50 m leány vegyesváltóban, magyar bajnok volt gyermek korosztály 3000 m gyorsúszásban.

Kovencz Odett uszonyos úszó, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanulója,  az 1.MCM-Diamant Adorján SE sportolója, diákolimpiai bajnok volt III. kcs, 50 m felszíni úszásban, magyar bajnok volt a 4x50 m uszonyos pillangó váltóban, és a 4x100 m-es uszonyos gyorsváltóban.

Péter-Lichtenberger Ábris kerékpáros, a Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola, Gimnázium  és Óvoda tanulója, diákolimpiai bajnok volt országúti kerékpár összetett versenyben,  magyar bajnok volt kerékpáros időfutam versenyben.

Diákolimpiai bajnok:

Rostás Natália atléta, a Bárczi DSE sportolója  ifjúsági korosztály 200 m síkfutásban .

Fáth Bianka birkózó, a Kinizsi ltp-i Tagiskola tanulója  szabadfogás 39 kg-ban.

Kajtán Gréta birkózó, a Kisfaludy utcai Tagiskola tanulója diák I. szabadfogás 52 kg-ban.

Koleszár Gábor birkózó, a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium tanulója serdülő szabadfogás 62 kg-ban volt első.

Bertalan Roland judos, a Bárczi DSE sportolója serdülő korosztály 41 kg-ban volt első.

Hegedűs Dominik judos, a Bárczi DSE sportolója, ifjúsági korosztály 66 kg-ban volt bajnok.

Lakosi Olivér judos, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanulója, diák „C” korosztály 39 kg-ban volt bajnok.

Lévai Richárd judos, a Bárczi DSE sportolója, ifjúsági korosztály 81 kg-ban volt első.

Szerafin Gréta ritmikus gimnasztikázó, a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és AMI tanulója, II. korcsoport, szabad-és labdagyakorlattal volt bajnok.

Bátori Lili ritmikus gimnasztikázó, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanulója III. korcsoport  karikagyakorlattal volt első.

Borbély Kata ritmikus gimnasztikázó, a Kisfaludy utcai Tagiskola tanulója,  III. korcsoport labdagyakorlattal volt első.

Futó Anna ritmikus gimnasztikázó, a Táncsics Mihály Gimnázium tanulója,  VI. korcsoport buzogánygyakorlattal volt első.

Gippert Liza ritmikus gimnasztikázó, a Zrínyi I Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola tanulója, II. korcsoport labdagyakorlattal volt első.

Gyenesei Fanni Hajnalka ritmikus gimnasztikázó, a Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola tanulója, IV. korcsoport buzogánygyakorlattal volt bajnok.

Kirkovits Dorottya ritmikus gimnasztikázó, Munkácsy Mihály Gimnázium  tanulója,  V. korcsoport karika-és szalaggyakorlattal volt első.

Rothmer Nikolett ritmikus gimnasztikázó, a Honvéd utcai Tagiskola tanulója  III. korcsoport karikagyakorlattal volt első.

Szombathelyi Zsófia ritmikus gimnasztikázó, a Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola tanulója IV. korcsoport  kötélgyakorlattal volt első.

A Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Toponári Tagiskola III. korcsoportos fiú röplabda csapata volt diákolimpiai bajnok. A csapat tagjai: Patrik József, Csordás Bertalan Korosecz Csongor, Laczó Bálint, Nagy Sebestyén, Párkányi János Noel, Sárközi Rudolf, Szalaki Dominik Attila, Tóth Adrián, Turger Ármin, valamint Kiss Péter és Kiss Bálint, ők  strandröplabdában is bajnokok voltak III/A korcsoportban.

A Munkácsy Mihály Gimnázium V-VI. korcsoportos fiú röplabda csapata volt bajnok. A csapat tagjai: Fenyő Balázs, Fenyvesi Barnabás, Jámbor Dávid János, Károly Gergő, Ozsváth András, Szabó Ármin, Szabó Barna Frigyes, Szente Barnabás, Tóth Máté, Vermeulen Joris Bert.

Bozsó Sára Lili úszó, a Munkácsy Mihály Gimnázium tanulója, VI. korcsoport 100 és 200 m mellúszásban volt bajnok.

Reizinger Dóra úszó, a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és AMI tanulója, VI. korcsoport 200 m hátúszásban volt első.

Bedi Boglárka úszó, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanulója  III. korcsoport 4x50 m leány vegyesváltó tagjaként volt első.

Landor Patrik uszonyos úszó, az Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium tanulója, VI. korcsoport 50 m búvárúszásban volt bajnok, 2020/2021. tanévben.

Lengyeltóti Bence uszonyos úszó, a Táncsics Mihály Gimnázium tanulója, bajnok lett  200 m uszonyos gyorsúszás „A” kategóriában.

Stadler Bence uszonyos úszó, a Táncsics Mihály Gimnázium tanulója, bajnok lett  100 m uszonyos gyorsúszás „A” kategóriában.

Stadler Csenge uszonyos úszó, a Táncsics Mihály Gimnázium tanulója, bajnok volt VI. korcsoport 100 és 200 m uszonyos gyorsúszás „A” kategóriában, 2018/2019. és 2020/2021 évben is.

Faludy Petra Karolin versenytáncos, a Munkácsy Mihály Gimnázium tanulója, bajnok volt ifjúsági korosztály páros latin táncok kategóriában, valamint csapatversenyben latin táncok formációban.

Varga Eszter versenytáncos, a Munkácsy Mihály Gimnázium tanulója, bajnok volt ifjúsági korosztály  páros latin táncok kategóriában, valamint csapatversenyben latin táncok formációban.

A Munkácsy Mihály Gimnázium versenytáncos csapata diákolimpiai bajnok volt ifjúsági korosztály latin táncok formációban. A csapat tagjai: Jeges Jázmin, Halmóczki Lili, Szuh Leila.

A Kodály Zoltán Központi Általános Iskola gyermek csapata diákolimpiai bajnok lett  latintánc formáció kategóriában. A csapat tagjai: Fazekas Bianka, Gelencsér Réka, Horváth Zsófia Kincső, Kostyova Luca, Novák Bianka, Tóth Lara, Tóth Helka.

Kis Dominik versenytáncos, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanulója, gyermek korosztály latintáncok kategóriában volt első.

A Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda versenytáncos gyermek diákolimpiai csapata volt bajnok vegyes formációban, latin táncokban és standard formációban. A csapat tagjai: Farkas Nóra Kata, Katona Péter, Shág Horváth Mirkó, Simon Alexandra, Szecsődi Adrienn, Szép Zora Csenge, Váradi Nikolett.

A Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda gyermek versenytáncos csapata diákolimpiai bajnok volt  páros standard kategóriában. A csapat tagjai: Berényi Bence, Csabai Kende Csongor, Csáky Jázmin Mírjam, Csernák Jázmin, Gadányi Ruben, Esküdt Noémi Tímea, Varga Jázmin Fruzsina, Varga Áron.

Bíró Dorotea versenytáncos, a Toldi ltp-i Tagiskola  tanulója, diákolimpiai bajnok lett serdülő korosztály páros  latin kűr, és vegyes latin formációban.

Landi Lolita Enikő versenytáncos, a Toldi ltp-i Tagiskola tanulója, bajnok volt  serdülő korosztály páros latin kűr, és vegyes latin formációban.

Kovács Péter Benedek versenytáncos, a Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola és Óvoda tanulója, serdülő korosztály páros latin kűrben volt bajnok.

Házas Ádám versenytáncos, a Munkácsy Mihály Gimnázium tanulója, serdülő korosztály páros latin kűrben volt bajnok.

Paluska Emese versenytáncos, a Munkácsy Mihály Gimnázium tanulója, serdülő korosztály páros latin kűr versenyszámban volt bajnok.

Kiss Anna versenytáncos, a Toldi ltp-i Tagiskola tanulója,  serdülő korosztály vegyes latin formációban volt bajnok.

Landi Dominik  Balázs versenytáncos, a Toldi ltp-i Tagiskola tanulója  vegyes latin formációban volt bajnok.

Pósa Réka Anna versenytáncos, a Toldi ltp-i Tagiskola tanulója, serdülő korosztály vegyes latin formációban volt bajnok.

Horváth Panna versenytáncos, a Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda tanulója, gyermek korosztály  latin kűrben és junior korosztály páros latin kűrben volt bajnok.

Pásztor Gergő versenytáncos, a Toldi ltp-i Tagiskola tanulója, gyermek korosztály páros latin kűrben volt bajnok.

Salameh Sidra versenytáncos, a Zrínyi I Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola tanulója, gyermek korosztály páros latin kűrben volt bajnok.

Balassa Borostyán versenytáncos, a NBA Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és AMI tanulója, gyermek korosztály páros latin kűrben volt első.

Balassa Bíbor versenytáncos, az NBA Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és AMI tanulója, diákolimpiai bajnok volt szóló és páros latin kűrben.

Király Zsófia úszó, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanulója, bajnok volt IV. korcsoport 200 m leány vegyes úszásban.

Magyar bajnokok:

Horváth Barnabás atléta, az MG Produkt Kaposvári AC versenyzője ifjúsági korosztály 2000 m akadályfutásban lett első.

Iola Pamela asztaliteniszező, a Somogy megyei Duráczky EGYMI sportolója, magyar bajnok volt ifjúsági leány egyéni, vegyes páros és leány páros versenyben.

Mesztegnyei Levente asztaliteniszező, a Somogy megyei Duráczky EGYMI sportolója, magyar bajnok volt ifjúsági korosztály vegyes páros versenyben.

Fábián Tímea asztaliteniszező, a Somogy megyei Duráczky EGYMI sportolója, magyar bajnok volt ifjúsági korosztály leány páros versenyben.

Bali Luca fitnesz sportoló, a Bakó-Sas Fitnesz SE sportolója bajnok volt gyermek korosztályban  duó és egyéni „B” kategóriában,  valamint csapat versenyben.

Gáspár Bora fitnesz versenyző, a Bakó-Sas Fitnesz SE sportolója bajnok volt az elmúlt három évben   gyermek korosztály „B” kategóriában,  duó és egyéni versenyben, a bajnok  csapat tagjaként, valamint gyermek formáció, és a „Strandosok” csapat tagjaként.

Kiss Zsófia fitnesz versenyző, a Bakó-Sas Fitnesz SE sportolója bajnok volt gyermek korosztályú csapat tagjaként, és gyermek formációban, valamint a „Strandosok” csapata tagjaként.

Sovák Réka fitnesz versenyző, a Bakó-Sas Fitnesz SE sportolója bajnok volt gyermek korosztály formációban, egyéni versenyben „A” és „B” kategóriában, valamint a „Strandosok” csapatával.

Szabó Kinga fitnesz versenyző, a Bakó-Sas Fitnesz SE sportolója, az elmúlt három évben első volt gyermek korosztály „A” kategória egyéniben, gyermek csapat versenyben, valamint serdülő korosztály egyéni „A” kategóriában, csapat versenyben a „Kémek” csapat tagjaként.

Kordély Szonja fitnesz versenyző, a Bakó-Sas Fitnesz SE sportolója, bajnok volt gyermek korosztályban csapat versenyben, formációban, serdülő korosztály duóban, valamint a „Kémek” csapata tagjaként.

Bakó-Sas Fitnesz SE gyermek korosztályú „A” csapata. A csapat tagjai: Simon Csenge, Kovács Orsolya, Kéki Bori.

Kassai Mátyás judos, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola sportolója bajnok volt serdülő korosztály 55 kg-ban.

Szűcs Ákos judos, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola sportolója bajnok volt gyermek korosztály diák „A” 49 kg-ban.

Porcsa Lenke Júlia lovas sportoló, a Lovasakadémia SC sportolója, bajnok volt gyermek leány korcsoportban, valamint az ifjúsági lovas csapat tagjaként.

Lovasakadémia SC ifjúsági lovas csapata. A csapat tagjai: Szabó Kitti, (Porcsa Lenke Júlia) Jezerniczky Nóra, Cseh Kornélia, Péter Ella, Lázár Noémi.

Koloszár Valentin ökölvívó, a Ring Sport versenyzője ifjúsági korosztály 48 kg-ban, serdülő korosztály 44 kg-ban volt bajnok.

Gondon Bettina ökölvívó, a Ring Sport versenyzője serdülő korosztály 40 kg-ban volt bajnok,

az Ametiszt TSE „B” csapat, a „Tenger urai” formációval, valamint standard és latin táncokban lettek bajnokok. A csapat tagjai:  Bognár Míra, Csendes Bianka Klaudia, Fazekas Flóra Zsófia, Káldi Katalin,  Kurucz Dominika, Lassu Flóra, Máté Zsóka, Mettner Melitta Liliána, Palancsa Kamilla Julianna, Pátkai Veronika, Petter Alexa, P. Kovács Panka Dóra,   Ráczkevei Hanna, Sárdi Zsófia, Szabó Dorottya, Varjas Luca, Fantoly Fanni, Kiss Melissza Amanda, Kiss Virág Vivien, Kollár Janka, Tóth Jázmin Hanna, Vida Luca Dominika, Bíró Kata.

Reizinger Anna uszonyos-és búvárúszó, a Kaposvári Úszó SE versenyzője, bajnok volt gyermek korosztály 100-200-400 m uszonyos gyorsúszásban 2019-ben, valamint 2021-ben 200 m uszonyos gyorsúszásban.

Lipák Barnabás uszonyos úszó, az 1. MCM-Diamant Adorján SE sportolója bajnok volt cápa korosztályban 50 m uszonyos pillangó és 50 m uszonyos gyorsúszásban, valamint 4x100 m uszonyos gyorsváltóban.

Szabó Zsófia Zolna uszonyos úszó, az 1. MCM-Diamant Adorján SE sportolója  bajnok volt cápa korosztályban 100-200 m uszonyos gyorsúszásban.

Juhász Anna uszonyos úszó, az 1.MCM-Diamant Adorján SE sportolója, gyermek korosztályban bajnok volt 50 és 400 m uszonyos gyorsúszásban, valamint több váltóban.

Inkei Panna uszonyos úszó, az 1. MCM-Diamant Adorján SE sportolója, bajnok volt gyermek korosztály 4x50 m és 4x100 m  uszonyos gyorsváltóban, 4x50 m uszonyos pillangó úszásban.

Türgyei Dorka uszonyos úszó, az 1.MCM-Diamant Adorján SE sportolója bajnok volt a 4x50 m uszonyos pillangó váltóban, és a 4x100 m uszonyos gyorsváltóban.

Pete Fanni uszonyos úszó, az 1.MCM-Diamant Adorján SE sportolója, bajnok lett a 4x50 m uszonyos pillangó váltóban, valamint a 4x100 m uszonyos gyorsváltóban, ifjúsági korosztályban több váltóban.

Kakuk Koppány úszó, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola sportolója bajnok volt több gyorsúszó versenyszámban (100-200-400-1500 m), valamint váltóban cápa korosztályban, serdülő korosztályban több váltóban, gyermek korosztályban több egyéni versenyszámban és váltóban.

Bögözi Hunor úszó, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola versenyzője bajnok volt cápa korosztályban a 4x100 és 4x200 m-es gyorsváltó tagjaként, gyermek korosztályban 2021-ben három váltó tagjaként.

Pálca-Juhász Levente úszó, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola sportolója bajnok volt cápa korosztályban a 4x100 és 4x200 m-es gyorsúszóváltó tagjaként

Pálca-Juhász Emese, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola sportolója első lett cápa korosztályban a 4x100 m MIX gyorsváltóban, gyermek korosztályban 200-400-800-1500 m gyorsúszó versenyszámban, valamint a 4x100 m MIX gyorsváltóban.

Király Flóra úszó, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola sportolója magyar bajnok volt cápa és serdülő korosztályban a 4x100m MIX gyorsváltóban, valamint 3000 m gyorsúszásban.

Ötvös Korina úszó, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola sportolója magyar bajnok volt cápa korosztály, 4x100 m MIX gyorsváltóban.

Tóth Zsombor birkózó, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola versenyzője, bajnok volt ifjúsági szabadfogás +110 kg-ban.

Székely Adél fitnesz sportoló, a Bakó-Sas Fitnesz SE versenyzője, első volt gyermek „B” kategória duó és formáció versenyben, valamint serdülő korosztály egyéni „B” kategóriában, és a „Kémek” csapata versenyben.

Damaker Lilla fitnesz versenyző, a Bakó-Sas Fitnesz SE sportolója, első volt gyermek „B” kategória duó és formáció versenyben.

Fehér Zsófia fitnesz versenyző, a Bakó-Sas Fitnesz SE sportolója, első volt serdülő korosztály duóban, valamint a „Kémek” csapata tagjaként.

Sándor Kincső fitnesz versenyző, a Bakó-Sas Fitnesz SE sportolója, első volt gyermek korosztály formációban, valamint a „Kémek” csapata versenyben.

Orsós Dorina atléta, a Bárczi DSE versenyzője, IV. korcsoport 2000 m síkfutásban volt bajnok.

Peltzer Áron judos, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola sportolója, diák „B” korosztály 29 kg-ban volt bajnok.

Bakó-Sas Fitnesz SE versenyzői serdülő korosztály „Kémek” csapat voltak bajnokok. A csapat tagjai: Horváth Bank Norina, Nébrádi Júlia.

Faludy András Miklós kajakos, a Kaposvári Vízügyi SC versenyzője, ifjúsági korosztály K4-es kategóriában 500 m-en volt bajnok.
Tóth Donát kajakos, a Kaposvári Vízügyi SC versenyzője, ifjúsági korosztály K4-es kategóriában 500 m-en volt bajnok.

Tóth Adorján kajakos, a Kaposvári Vízügyi SC versenyzője, ifjúsági korosztály K4-es kategóriában volt 500 m-en volt első.

Mohácsi Zsófia autóversenyző, a Kaposvári Autósport Egyesület sportolója, ifjúsági korosztály  junior Quad versenyben lett bajnok.

Pénzes Dóra Aliz öttusázó, az Építők AC versenyzője, U11-es korosztály, kéttusa versenyében volt első.

Molnár Adél ritmikus gimnasztikázó, a Lovasakadémia SC sportolója, serdülő korosztály egyéni összetett versenyben, valamint szabad-és labdagyakorlattal volt bajnok.

Szvitán Zorka ritmikus gimnasztikázó, a Lovasakadémia SC sportolója, gyermek korosztály egyéni összetett versenyben volt első.

Kudomrák Noel versenytáncos, az Ametiszt Táncsport Egyesület versenyzője, gyermek korosztály latin táncokban volt első.

Péntek Bori versenytáncos, az Ametiszt Tánsport Egyesület versenyzője, gyermek korosztály latin táncokban volt első.

Harsányi Mátyás úszó, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola sportolója, bajnok volt serdülő korosztály  200-400 m gyorsúszásban, a 4x100 és 4x200 m gyorsváltóban, a 4x100 m MIX és a 4x100 m vegyesváltóban.

Király Dániel úszó, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola sportolója, serdülő korosztály 4x100 és 4x200 m gyorsváltóban, valamint a 4x100 m vegyesváltóban volt bajnok.

Szabó Száva Hargita uszonyos úszó, az 1. MCM-Diamant Adorján SE versenyzője, bajnok volt 200-400 m uszonyos gyorsúszásban 4x100 m MIX uszonyos gyorsváltóban, a 4x100 és a 4x200 m felszíni gyorsváltóban.

Vince Marcell uszonyos úszó, az 1. MCM-Diamant Adorján SE versenyzője, magyar bajnok  volt a 4x100 m-es MIX uszonyos gyorsváltóban.

Kovencz Áron uszonyos úszó, az 1. MCM-Diamant Adorján SE versenyzője, bajnok volt a 4x100 m MIX uszonyos gyorsváltóban.

Szalafai Karolina uszonyos úszó, az 1. MCM-Diamant Adorján SE versenyzője, bajnok volt a 4x100 és a 4x200 m felszíni váltóban.

Szabó Albert Zétény uszonyos úszó, az 1. MCM-Diamant Adorján SE versenyzője, bajnok volt a 4x50 m uszonyos pillangó váltóban, valamint a 4x100 m uszonyos gyorsváltóban.

Kovács Gergő uszonyos úszó, az 1. MCM-Diamant Adorján SE versenyzője, bajnok volt a 4x50 m uszonyos pillangó váltóban, valamint a 4x100 m uszonyos gyorsváltóban.

Tóth Medárd  uszonyos úszó, az 1. MCM-Diamant Adorján SE versenyzője, bajnok volt a 4x50 m uszonyos gyorsváltóban.

Lipák Benedek uszonyos úszó, az 1. MCM-Diamant Adorján SE versenyzője, bajnok volt a 4x50 m uszonyos pillangó úszásban.

Varga Bence uszonyos úszó, a Kaposvári Úszó SE versenyzője, cápa kategóriában 50 m uszonyos pillangó úszásban, valamint az 1. MCM-Diamant Adorján SE színeiben 4x100 m uszonyos gyorsváltóban.

Antalicz Botond uszonyos úszó, az 1.MCM-Diamant Adorján SE versenyzője, bajnok volt a 4x50 m uszonyos pillangó úszásban.

Konecsni Lilla uszonyos úszó, az 1. MCM-Diamant Adorján SE versenyzője,, bajnok volt az 50-100-200 m uszonyos gyorsúszásban, az 50 m uszonyos pillangó úszásban, valamint a 4x50 m uszonyos gyorsváltóban.

Mihalics Hanna uszonyos úszó, az 1. MCM-Diamant Adorján SE versenyzője, bajnok volt a 4x50 m uszonyos gyorsváltóban.

Kiss Virág Luca uszonyos úszó, az 1. MCM-Diamant Adorján SE versenyzője, bajnok volt a 4x50 m uszonyos gyorsváltóban.

Tiszperger Szilvia uszonyos úszó, az 1. MCM-Diamant Adorján SE versenyzője, bajnok volt a 4x50 m uszonyos gyorsváltóban.

Horváth Eszter uszonyos úszó, az 1, MCM-Diamant Adorján SE versenyzője, bajnok volt 50 m és 200 m uszonyos gyorsúszásban.

Hernádi Csanád judos,  a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola versenyzője, magyar bajnok volt diák „B” 39 kg-ban.

Pados Gabriella uszonyos úszó, az 1. MCM-Diamant Adorján SE versenyzője, bajnok volt 400 – 200 m felszíni úszás, 4x100 és 4x200 m felszíni váltóban.

Rajna Olivér uszonyos úszó, az 1. MCM-Diamant Adorján SE versenyzője, bajnok volt a 4x50 m uszonyos gyorsváltóban.

Begovácz Dániel uszonyos úszó, az 1. MCM-Diamant Adorján SE versenyzője, bajnok volt a 4x50 m uszonyos gyorsváltóban.

Vlasics Zorka ritmikus gimnasztikázó, a Lovasakadémia SC sportolója, bajnok volt szabadgyakorlattal.

Vass Gréta ritmikus gimnasztikázó, a Lovasakadémia SC sportolója, magyar bajnok volt szalaggyakorlattal.

Buzás Natasa ritmikus gimnasztikázó, a Lovasakadémia SC sportolója, magyar bajnok volt labdagyakorlattal.

Németh Szonja ritmikus gimnasztikázó, a Lovasakadémia SC sportolója, magyar bajnok volt karika gyakorlattal.

Koloszár Vivien ökölvívó, a RING SC versenyzője, magyar bajnok volt serdülő 44 kg-ban, a Tbiliszi korosztály Európa Bajnokságon 40 kg-ban 3. helyezést szerzett.

Posza Dorina búvárúszó, az 1. MCM-Diamant Adorján SE sportolója, magyar bajnok volt a 100 m-es búvárúszó versenyben.

Marton Kitti úszó, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola versenyzője, magyar bajnok volt a 4x100 m MIX gyorsváltóban.

Balassa Tibor versenytáncos, a BNK Tánc Sportegyesület sportolója, magyar bajnok volt serdülő kategóriában latin-amerikai és tíztánc versenyben.

Díjat kapott: 

Hirt Mihály, atlétika edző

Balla Zsolt, asztalitenisz edző

Horváth Tamás, birkózó edző

Kajtán László, birkózó edző

Kajtán Lászlóné, birkózó edző

Takács László, birkózó edző

Prukner – Sas Médea, fitnesz edző

Bíró – Forgács Petra, fitnesz edző

Szmka Vanessza, fitnesz edző

Böröcz Zsolt, judo edző

1Kéki Márton, judo edző

Magyar Mónika, judo edző

Pilbauer István, judo edző

Faludy András, kajak-kenu edző

Szöllősi István, kerékpáros edző

Villányi Krisztina, lovastorna edző

Bence Balázs, lovastorna edző

Vajmi Csaba, ökölvívó edző

Czipó Gabriella, öttusa edző

Kovács Attila, öttusa edző

id. Németh Kornél, quad edző

Fetter Viktor, quad edző

dr. Balogh Orsolya, ritmikus gimnasztika edző

Oláh Dóra, ritmikus gimnasztika edző

Boros Ninetta, ritmikus gimnasztika edző

Simonné Kutas Zita, röplabda edző

Mészáros Péter, röplabda edző

Varga Péter, röplabda edző

Németh Márk, röplabda edző

Bódis-Nagy Katika, táncsport edző

Kovácsné Nagy Zsófia, táncsport edző

Simonyi Hornyák Hajnalka, táncsport edző

Virovecz Richárd, úszó edző

Hajdu Sándor, úszó edző

Meiszterics László, úszó edző

Szabó Anett, úszó edző

Makatics Péter, úszás-uszonyos úszó edző

Varga-Takács Barbara, úszás-uszonyos úszó edző

Fehérvári Róbert, úszás-uszonyos úszó edző

Kovács László, uszonyos úszó edző

Lábodi Laura, uszonyos úszó edző

Lengyeltói István, uszonyos úszó edző

Címkék: Munkácsy Mihály Gimnázium, diáksportolók, diákolimpia