Komolyan gondolták a debreceni játékosok, amikor azt mondták, hogy az utolsó pontig küzdenek majd a Fino elleni párharc harmadik, kaposvári mérkőzésén is és alaposan meglepték a hazaiakat - írja a hunvolley.hu. Az első játszmát hatalmas csata után, két játszmalabdát hárítva fordították és nyerték meg, a második játszmát viszont végig vezetve, simán nyerték. Ezt követően azonban kissé megtorpantak, a hazaiak pedig Ouyachi és Hubicska beállásával ezt ki is tudták használni és két sima játszmában sikerült egyenlíteniük, azonban az ötödik szettre újra feltámadtak Bagics Balázsék és többek között a 24 pontig jutó Coelho teljesítményének is köszönhetően, hatalmas csatában – a Fino 11:14-ről fordított és jutott meccslabdához, de ezután a vendégek sorozatban három pontot szereztek – végül kiharcolták a negyedik mérkőzést.

Ruben Wolochin: "A negyeddöntő első és második mérkőzésének megnyerése ellenére tudtuk, hogy meg kell harcolnunk a sikerért a pályán a kiválóan küzdő Debrecen ellen. Ezúttal sajnos nem úgy alakultak az események, ahogyan terveztük, apróságokon múlt a győzelem sorsa az ötödik szettben."

Fodor Antal: "Egy ilyen meccs után az örömöm kifejezése az első gondolatom. Csapatunk fennállása óta a legbravúrosabb győzelmét szerezte most, mégpedig megérdemelten. Gratulálok a fiúknak, és velük együtt bizakodok a hasonló folytatásban."

Férfi Extraliga, negyeddöntő, 3. mérkőzés:

Fino Kaposvár – Debreceni EAC 2:3 (–25, –20, 11, 16, –15)
Kaposvár Aréna, 246 néző. V: Horváth M., Soltész.

FINO: Kiss M. 2, Sandoval 9, Milovanovics 17, Bögöly 14, Vasquez 7, Garchet 2. Csere: Bozóki (liberó), Ouyachi 10, Hubicska 8, Iván B. 1. Megbízott edző: Ruben Wolochin.

DEAC: Bagics 7, Almora 14, Tóth A. 2, Coelho 24, Remete 1, Fazekas 14. Csere: F. Nagy (liberó), Magyar, Tar. Vezetőedző: Fodor Antal.

A párharc állása: 2–1 a Fino Kaposvár javára.

Címkék: DEAC, Debrecen, Fino, Kaposvár, sport