Megkezdte szereplését az Investment Közutasok Kaposvári Tekeklub a 2021/22 évi Magyar Kupában. Ebben a sorozatban egyenes kieséses rendszerben zajlik a versengés, oda/visszavágó mérkőzéseken dől el a továbbjutás, a selejtezők során 4-4 fős csapatok mérik össze tudásukat. A sorozat végén négyes döntőben kerül ki a győztes, ahol már a bajnokikon is megszokott 6 fős csapatok szerepelnek. A Közutasok szombaton az NB 2 Nyugati csoportjának 3. helyezettjét, a Jobb Dáma SE-t fogadták, a mérkőzés esélyesei a hazaiak voltak.

Az első sorban Németh Tibor jól kezdett 2:0-ás előnybe került, utána viszont visszaesett a játéka így ellenfele, Hősi Rezső fordított és megszerezte a csapatpontot. Nagy Gergő remekelt az első két pályán, 334 fánál járt félidőben, a másik két szettet is könnyedén lehozta és 624 fával simán nyerte a párharcot. Az első sor után 54 fával vezettek az Investmentesek.

A második körben Sághy Tamás nagyon gyengén kezdett, de a második szettben összeszedettebb játékkal kiegyenlített, ráadásul a harmadik és negyedik szettet is megnyerte, ezzel pedig a csapatpontot is. Pintér György végig kézben tartotta a párharcot folyamatosan növelte előnyét, annak ellenére, hogy ezúttal kicsit visszafogottabban játszott, simán megszerezte a pontot. A kaposváriak 5:1-re, 134 fával nyertek, mindössze négy szettpontot engedve ellenfelüknek, ami megnyugtató előny a visszavágóra, amit január 15-én játszanak le a csapatok.

Eredmények: Magyar Kupa 1. forduló, 1. mérkőzés

Investment Közutasok KTK - Jobb Dáma SE 5:1 (2319 - 2186, 12 - 4)
 
Németh Tibor 550 - Hősi Rezső 580 (2:2)
Nagy Gergő 624 - Solt Martin 540  (4:0)
Sághy Tamás 553 - Németh Lajos 542 (3:1)
Pintér György 592 - Németh Péter 524 (3:1)

Címkék: Szuperliga, teke, Magyar Kupa, Kaposvár, sport