A hagyományoknak megfelelően idén is koszorúzással kezdődött el a Kaposvári 1. MCM-Diamant Adorján SE névadója, a legendás Adu bácsi előtt tisztelgő viadal. A rendező egyesület mesteredzője, id. Kovács László a jubileum alkalmából szívesen emlékezett vissza a régi időkre.

"Igazából az emlék akkor tör elő, amikor az Adu bácsi megtanított úszni, és utána, amikor az első emlékversenyt megrendeztük, úgy gondoltam, hogy ameddig én edzősködöm, minden évben megrendezzük az emlékversenyt" - mondta el kérdésünkre a mesteredző.

Adorján emlékverseny

A tavalyi zárt kapus versenyt követően ismét nézők előtt feszültek egymásnak az úszók, akik nyolc korosztályban, illetve nyolc versenyszámban indultak.

"Egy kicsit felkészülési verseny is ez az Adorján emlékverseny, mert szeptemberben kezdte el mindenki a munkát, és ilyenkor felmérjük, hogy milyen állapotban vannak a versenyzők a nyár után, és mi az, amiben tovább tudunk lépni velük" - tette hozzá Kovács László.

A mezőnyben ott volt az a Lengyeltóti Bence is, aki a közelmúltban rendezett egri uszonyos világkupán repülőrajttal kezdte az új szezont, hiszen a vb-kvalifikációs időt már ott megúszta.

Adorján emlékverseny

"Így most sokkal könnyebb a felkészülés, mert ugye tudom, hogy már van azért egy valószínüleg biztos helyem, így rá tudunk készülni olyan versenyszámokra is, mint például a 4x100-as felszíni váltó, és oda talán be tudok kerülni, és meglátjuk, még a rövidebb gyorsokra is talán sikerül rákészülni" - árulta el Lengyeltóti Bence.


A somogyi versenyzők idén is kiválóan szerepeltek az Adorján József emlékversenyen. Mutatjuk a dobogós helyi versenyzők listáját:

50 m gyorsúszás, férfi, F: 2. Begovácz Péter (Adorján). G: 1. Csordás Péter (KÚSE), 3. Fehér Csongor (KÚSE). H: 1. Nagy Adrián (KÚSE), 2. Dékány Zalán (Adorján). Női, F: 1. Szegedi Simon Zolna (Marcali), 3. Tiszperger Szilvia (Adorján).

100 m gyorsúszás, férfi, A: 1. Lengyeltóti Bence (Adorján). B: 3. Kovencz Áron (Adorján). D: 2. Szabó Albert Zétény (Adorján), Lipák Barnabás (Adorján). Női, B: 1. Győrffy Lili Anna (Adorján). C: 1. Detrich Luca (Marcali). D: 2. Juhász Anna (Adorján), 3. Cseri Lily Éva (KASI).

200 m pillangóúszás, férfi, B: 1. Vince Marcell (Adorján), 2. Kovencz Áron (Adorján). C: 2. Karnis Kende (Adorján), 3. Fehér Erik (Adorján). D: 3. Varga Bence (Adorján). Női A: 1. Posza Dorina (Adorján). B: 2. Győrffy Lili Anna (Adorján). C: 1. Detrich Luca (Marcali). D: 1. Juhász Anna (Adorján), 2. Inkei Panna (Adorján).

50 m mellúszás: E: 2. Detrich Viktor (Marcali). F: 1. Begovácz Péter (Adorján). G: 1. Hajnal Péter Barna (Adorján). Női F: 1. Szegedi Simon Zolna (Marcali), 2. Tiszperger Szilvia (Adorján).
100 m mellúszás, férfi, D: 2. Lipák Barnabás (Adorján). Női, B: 1. Győrffy Lili Anna (Adorján). C: 1. Detrich Luca (Marcali). D: 1. Juhász Anna (Adorján), 2. Cseri Lily Éva (KASI).

50 m hátúszás, férfi, E: 1. Detrich Luca (Marcali). F: 1. Begovácz Péter (Adorján), 3. Balogh Botond (Csurgó). G: 1. György Máté (KÚSE), 2. Hajnal Péter Barna (Adorján), 3. Csordás Péter (KÚSE). H: 1. Nagy Adrián (KÚSE), 2. Dékány Zalán (Adorján). Női E: 1. Varga Izabella (Marcali). F: 1. Szegedi Simon Zolna (Marcali), 3. Tiszperger Szilvia (Adorján). G: 1. Pilisi Helén (Adorján). H: 1. Mihalics Petra (Adorján).

100 m hátúszás, férfi B: 3. Vince Marcell (Adorján). D: 2. Szabó Albert Zétény (Adorján). Női B: 3. Győrffy Lili Anna (Adorján). C: 3. Detrich Luca (Marcali). D: 2. Juhász Anna (Adorján).

200 m gyorsúszás, férfi A: 1. Lengyeltóti Bence (Adorján). D: 3. Szabó Albert Zétény (Adorján). E: 2. Detrich Viktor (Marcali). Női A: 1. Posza Dorina (Adorján). B: 1. Győrffy Lili Anna (Adorján). C. 1. Detrich Luca (Marcali). D: 1. Juhász Anna (Adorján). E: 2. Varga Izabella (Marcali).

Címkék: Adorján József, emlékverseny, úszás, sport