A bajnoki alapszakasz negyedik mérkőzését Szegeden játszotta a Kaposvári KK együttese - tudósít a meccsről a delfinek.hu. A Tisza-partiakat a felkészülés során két alkalommal is legyőzte már a somogyi gárda, ám az igaz tétre menő csata a korábbiaknál is kiélezettebb küzdelmet ígért. A hazaiak számára plusz motiváció volt, hogy első alkalommal szerepeltek saját szurkolóik előtt. Mindkét alakulat sérült nélkül, teljes csapattal készülhetett a találkozóra.

Persons büntetőjével szerzett vezetést a Szeged, melynek tagjai már a labdafelhozatalban is igyekeztek minél inkább zavarni a somogyiakat. Már az első percektől több passzos játékot erőltettek a kaposváriak, akik egészen másként kosárlabdáztak, mint legutóbb az Oroszlány elleni meccsen. Át is vette a vezetést a vendégegyüttes, amelyben a hibátlanul dobó Ford hamar eljutott tíz pontig. T. J. Price is összekapta magát, a negyedet pedig a somogyiak nyerték több, mint tíz ponttal.

Bognár távoli találataival zárkóztak a szegediek, de Martin is rendre kihasználta lehetőségeit a túloldali palánk alatt. Puska triplájával és Martin pontjaival  21–41 állt az eredményjelzőn. Utóbbi akkorát kapott egy ütközésnél, hogy a kontaktlencséje is kiesett. Emiatt le is kellett cserélni egy rövid időre. A negyed vége kiegyenlített játékot hozott, így maradt a húsz pontnyi különbség.

A pihenő után újabb Bognár tripla következett, majd Keller zsákolása faragta tovább a különbséget. A negyedet azonban Krnjajszki bravúros triplája zárta 49–66-ra az eredményt. Óriási erőket mozgósítottak a szegediek a felzárkózásért és távoli találatokkal az egyenlítés közelébe értek.

Hat perccel a vége előtt 61–68-nál ismét időt kért Nikola Lazics, mert több kaposvári támadás is eredménytelen volt. Persons igazi vezérként hajtotta a szegedieket, akik kétszer is blokkolták Price próbálkozásait. Közel öt perc telt el kaposvári pont nélkül, a rossz sorozatot Ford törte meg. A hazaiaknál Bognár és Persons is ellenállhatatlan volt, óriási szerepük volt a 72–72-es egyenlítésben. Cook triplája aztán már a fordítást jelentette, de Hilliard büntetői ismét a Kaposvárt juttatták előnyhöz. Az utolsó hazai akciót sikerült kivédekezni, így 2018 után újra bravúros diadalt arattak a somogyiak az Újszegedi Sportcsarnokban.

Naturtex-SZTE-Szedeák–Kaposvári KK 75–76 (13–26, 16–23, 20–17, 26–10)

Szeged, Újszegedi Sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Papp P., Mészáros B., Török R.

Naturtex-SZTE-Szedeák: Persons (18/6), Polányi (3/3), Cook (13/3), Hunt (2), Alston (-). Csere: Balogh Sz. (-), Bognár (21/12), Szatmári (-), Keller I. (13/6), Filipovic S. (3), Kerpel-Fronius B. (2). Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.

Kaposvári KK: Hilliard (6), T. J. Price (10), Plézer (2), Ford (20/6), Martin (17). Csere: Krnjajszki (5/3), Csorvási (6), Hendlein (7), Puska (3/3), Paár (-). Vezetőedző: Nikola Lazics. Edző: Szőke Balázs, Filipovics Gordan.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 3–8, 7. perc: 9–20, 12. perc: 18–26, 17. perc: 21–43, 22. perc: 29–53, 27. perc: 45–59, 33. perc: 57–68, 37. perc: 65–72. Kipontozódott: Hunt (a 32. percben), Bognár (a 40. percben). Jók: Bognár, Persons, Keller I., illetve Ford, Martin.

Címkék: Szeged, KKK, Kaposvár, sport