Az egykori szövetségi kapitány, Bozsik Péter által irányított, a bajnokságban igen jól szereplő Komárom VSE együttesét fogadta a Rákóczi vasárnap este - írja a klub honlapja.

A zöld-fehérek már az első negyed órán belül megszerezték az előnyt Bíró Dominik találatával, aki Borbély Ákos remek passzát váltotta közelről gólra. A szünet előtt átvette a meccs irányítását a Komárom, amelynél Végh Tibor belsőzött a bal kapufára, de a szünetig nagyobb helyzetet nem tudtak kialakítani a mezőnyfölényből.

A második félidő elején ismételten Végh Tibor veszélyeztetett, aki ezúttal a bal alsó sarkot vette célba fejjel, Pogacsics Krisztián bravúrral védett. A komáromiak nyomása egyre nagyobb lett, a kaposvári csapat ritkán tudott csak támadást vezetni, ezt a szurkolók is érezték, s folyamatosan biztatták a játékosokat. A komáromiak egyre nagyobb lehetőségeket tudtak kidolgozni, de talán a 71. percben álltak a legközelebb a gólhoz, amikor Tóth Dárius egy csel után hat méterről lőtt, azonban Pogacsics Krisztián lábbal szedte ki a labdát a jobb alsóból.  Az utolsó perekre így akadtak izgalmak, de a somogyiak végül 1-0-ra győzedelmeskedtek, amivel elmozdultak a veszélyzónából.


Kaposvári Rákóczi - Komárom VSE 1-0 (1-0)

Kaposvár, Rákóczi Stadion, 300 néző. V.: Horváth P. (Illés, Szkrajcsics).

Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Harsányi, Lakatos G., Czuczi – Borbély, Zvara, Szederkényi (János N., a 67. percben), Zólyomi – Pintér N., Bíró D. (Kondor, a 85. percben), Mayer M. (Palkovics, az 58. percben). Vezetőedző: Nagy Tamás.

Komárom VSE: Szabó M. – Hajba, Csendes, Tóth D., Schiller – Gelencsér – Szecsődi (Szántó, a szünetben), Simigla, Csernák, Végh T. – Szileszki (Tóth P., a szünetben). Vezetőedző: Bozsik Péter.

Gólszerző: Bíró D. (a 12. percben).

Sárga lap: Kondor (a 91. percben), illetve Simigla (a 86. percben), Csernák (a 92. percben).

Nézzék vissza a mérkőzést teljes egészében!

Címkék: komárom, kaposvári rákóczi, labdarúgás, sport