A férfi teke Szuperliga 4. fordulójában a bajnoki címre is esélyes Zalaegerszegi TK-t fogadta az Investment Közutasok Kaposvári TK csapata. Az ifjúsági mérkőzésen Fajtai Bálint ismét remekelt hazai pályán, pontot szerzett, de a jóval tapasztaltabb zalaiak győzelme így sem forgott veszélyben.

A felnőtt mérkőzésen a hazaiak célja elsősorban az előző hazai mérkőzésen elért gyenge csapatfa feledtetése volt, másodsorban a volt és jelenlegi válogatottakkal felálló Zalaegerszeg ellen minél több szett- és csapatpont megszerzése. Az első sorban Sághy Tamás és Pintér György jól játszott, utóbbi a csapatpontot is megszerezte, a vendégek mindössze 6 fás előnyt szereztek.

A második sorban Kálny Krisztián és Nagy Gergő is 3:1-es szettaránnyal kapott ki, előbbinek több gyenge szériája volt, míg Nagy a második 60 gurításra melegedett be igazán. A zalaiak 51 fára növelték előnyüket.

A záró sorban Horváth László az első két szettben alulmaradt, hiába nyerte meg a harmadikat és negyediket, a fahátrányt már nem volt esélye ledolgozni. Németh Tibor kiegyensúlyozottan teljesített, de esélye sem volt a nap legjobb eredményét elérő Nemes Attila ellen, így a ZTK 7:1-re nyerte a mérkőzést.

A Közutasok reményt keltő 3565 fáig jutottak, ami sok ellenféllel szemben lesz, lehet elég a győzelemjeu, ráadásul szinte mindegyik Investment játékos eredményében van még tartalék, ami bíztató a jövőre nézve. A következő fordulóban Szombathelyre utaznak a Közutasok, ahol az újonc Nagymizdó csapatával mérkőznek.

Ifjúsági mérkőzés

Investment Közutasok KTK - Zalaegerszegi TK 1:3 (1019 - 1108)

Fajtai Bálint 567 - Muszil Zoltán 531 (2:2)
Balogh Kristóf 452 - Borsos Bence 577 (0:4)

Investment Közutasok KTK - Zalaegerszegi TK 1:7 (3565 - 3714)

Sághy Tamás 598 - Kakuk Levente 641 (1:3)
Pintér György 641 - Fehér Zoltán 604 (2:2)
Kálny Krisztián 565 - Járfás Szilárd 587 (1:3)
Nagy Gergő 609 - Pintér Károly 632 (1:3)
Horváth László 579 - Járfás László 608 (2:2)
Németh Tibor 573 - Nemes Attila 642 (0:4)

Címkék: zte, teke, kaposvár, sport