Az első bajnoki találkozón jól kezdtek a kaposváriak, akik átszervezett együttest küldtek csatába - írja a delfinek.hu. Ford helyett Martin rajtolt a négyes poszton, centerként pedig Csorvási Milán kezdett. Hiába vezettek azonban kezdetben a vendégek, Milutinovics zsákolásával egyenlítettek az alföldiek. Több eredménytelen támadást követően a somogyiak kerültek néhány pontos hátrányba. A legjobbkor jött Ford zsákolása és Price triplája, 13–18-nál pedig már Váradi Kornélnak kellett időt kérni.

Hiába nyerték Plézerék az első szakaszt, a folytatásban Milutinovics gondoskodott az újabb egyenlítésről. A negyed hajráját Hendlein és Hilliard egy-egy hármasa vezette fel, a megszerzett előnyből pedig négy pont maradt a nagyszünetig.

A harmadik játékrészben kiválóan védekeztek a somogyiak, hét perc alatt mindössze nyolc pontot tudott elérni a Kecskemét, miközben a kombinatívan kosárlabdázó vendégek tíz pontosra hizlalták a különbséget.

A támadó oldalon is lepattanókhoz jutó Hendleinék 51–62-nél kezdhették a záró szakaszt, ám Pollard a vállára vette a hazaiakat. Nikola Lazics időkérését követően javult a kaposváriak helyzetkihasználása, amit Hilliard két tempója is bizonyított. Nagy hajrába kezdett a Kecskemét, hogy felzárkózzon, de Hilliard hibátlan büntetői miatt ez nem sikerült. Két perc volt hátra a találkozóból, amikor Martin szerzett nagyon fontos labdát, majd Ford védőlepattanója és Price triplája végleg eldöntötte a meccset.


Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét–Kaposvári KK 62–74 (15–20, 22–21, 14–21, 11–12)

Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Földházi T. Nyilas I., Lengyel Á.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Pollard (19), Jaramaz (10/6), Milutinovics (18/6), Kucsera (-), Karahodzics (8). Csere: Wittmann (2), Dramicsanyin (5), Lukács (-), Kiss D. Vezetőedző: Váradi Kornél. Edző: Hegedűs Gergely, Dusan Markovic.

Kaposvári KK: Hilliard (20/3), T. J. Price (9/9), Plézer (-), Martin (15), Csorvási (4). Csere: Kranjajszki (3), Ford (15/3), Hendlein (6/3), Puska (2). Vezetőedző: Nikola Lazics. Edző: Szőke Balázs, Filipovics Gordan.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 2–5, 7. perc: 11–9, 12. perc: 17–20, 17. perc: 31–37, 22. perc: 37–43, 27. perc: 47–55, 32. perc: 53–62, 37. perc: 58–68. Jók: Milutinovics, Karahodzsics, Pollard, illetve Hilliard, Ford, Martin, Hendlein, Krnjajszki.

Címkék: kaposvári kk, kecskemét, kosárlabda, sport