A kispályás bajnokság második fordulóját játszották a héten a Dr. Bodosi Mihály Sportközpontban. A Cefre gárdája hatgólos győzelmet aratott, így jelenleg ők állnak a tabella élén, megelőzve a szintén hatpontos Ferro gárdáját. Pályára lépett a múlthéten szünnapos Gépész Kadétok is, magabiztos győzelmet aratva szereztek három pontot. Egy döntetlent is hozott a forduló, a Matracvarázs és az M-Car Bérautó osztozott meg a pontokon, mindkét alakulat egyaránt háromszor zörgette meg a másik hálóját. A Liberi-Ebola összecsapást későbbi időpontban fogják lejátszani.

Matracvarázs-M-Car Bérautó 3-3
Góllövő: Belovics 2, Dervalics, ill. Tollár 3.
A nap első találkozója hajtós, küzdelmes összecsapást hozott. Az M-Car uralta a mérkőzés nagyobb részét, de ellenfele nem adta fel és az utolsó percekben lőtt két góljának köszönhetően megszerezte az egyik pontot.

Somogy Sportja-Maker Autó 3-0
Góllövő: Gelencsér, Balogh, Dekkert.
A Somogy Sportja mutatott tetszetősebb játékot a két gárda közül és gólratörőbben is játszottak. Három találatot elérve a maguk javára fordították a találkozót.

Liberi-Ebola
Későbbre halasztva.

VNFSZK-QLR PC Bontó 5-1
Góllövő: Golita 4, Mészáros, ill. Mányoki.
A tartalékosan felálló QLR nem tudta igazán megnehezíteni ellenlábasa dolgát. A VNFSZK támadóbb felfogásban játszott és végül négygólos győzelmet aratott.

Kórház-Gépész Kadétok 1-3
Góllövő: Papp, ill. Szűcs, Bogdán, Illés.
A fiatalos lendülettel kezdő Gépész nem hagyta kibontakozni a Kórház legénységét. A meccs egészében fölényben futballoztak és magabiztosan szerezték meg a három pontot.

Nyár FC-Cefre 1-7
Góllövő: Kordé, ill. Dózsa 3, Rofrics 2, Erdei, Sznopek.
A végig sportszerű találkozón a Nyár gárdája nem tudta megnehezíteni az ellenfele dolgát. A Cefre egyértelmű fölényben játszott a rutintalan ellenfelével szemben és egyértelmű volt a meccs végkimenetele.

HGA Biomed-Ferro 1-8
Góllövő: Sulcz, ill. Németh 3, Ferenczi 2, Ágoston 2, Molnár.
A hajtós, színvonal találkozó első félideje még szoros volt, de a Ferro a második játékrészben távoli lövésekkel a maga javára fordította az összecsapást. Magabiztos, felszabadult játékuknak köszönhetően sokgólos lett a győzelmük.

A következő forduló (09.14-15.) párosítása: Kedd: 19.30 Maker Autó-Zsíroskönyér, 20.15 Cefre-Matracvarázs, 21.00 Ebola-HGA Biomed, Szerda: 18.00 M-Car Bérautó-Liberi, 18.45 Gépész Kadétok-Nyár FC, 19.30 Ferro-VNFSZK, 20.15 QLR PC Bontó-Somogy Sportja.

Címkék: focivilág, gólkirály, labdarúgó, kispálya, bajnokság, sport