Wirth Annamária személyében egy 27 éves, 193 centi magas centerrel erősítette meg keretét az 1. MCM-Diamant Kaposvár extraligás női röplabdacsapata. A játékos az augusztusi próbajáték után ezen a héten kapcsolódott be az edzésmunkába, és szeretné jó teljesítménnyel segíteni az együttest a célok elérésében.

"Barátnőkkel együtt kezdtem el röplabdázni még az általános iskola felső tagozatában. Később többször abbahagytam más versenysportok, illetve a tanulmányaim miatt, de mégis mindig visszataláltam a röplabdához. Az egyetemi éveim után Pécsett, a PTE-PEAC csapatához csatlakoztam, ahol két évig játszottam NB II-ben, majd egy év kihagyás után a Kispest SE csapatánál folytattam, és a sikeres NB II-es szereplésnek köszönhetően a tavasszal feljutottunk NB I-be" - mondta el a klub honlapjának Wirth Annamária.

A center az elmúlt két szezonban Lutter Lizával indult a strandröplabda országos bajnokság fordulóin, és mindkét alkalommal sikerült eljutniuk a Lupa-tónál megrendezett döntőbe. Most viszont újra a teremröplabda veszi át a főszerepet.

"Hatalmas szerencsének tartom, hogy lehetőségem adódott ilyen kaliberű csapathoz csatlakozni. Eddig nem volt részem ilyen szintű munkában, de nagyon várom a további felkészülést, és mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy fejlődjek és minél jobb lehessek. A lányok és a stáb is nagyon kedvesek és segítőkészek, így én is azon leszek, hogy a játékommal minél inkább segítsem a csapatot."

A kaposvári klub Kump Alíz távozása után nem volt könnyű helyzetben, hiszen nehéz magyar játékost találni ezen a poszton. A remények szerint azonban Wirth Annamária megállja majd a helyét, és az új évad egyik üde színfoltja lehet a pályán.

Címkék: Extraliga, center, Wirth Annamária, Diamant, Kaposvár, sport