Idén is Lignano adott otthont a gyermekkorosztály legnagyobb nemzetközi vízilabdás versenyének. A HaBaWaBa Fesztiválon két csapattal képviseltette magát a Kaposvári Vízilabda Klub, ráadásul nem is akárhogyan - tudósít a KVK honlapja.

A 2007-es korosztály az “ezüst ágon” második, míg a 2008-as a “bronz ágon” első helyen végzett!

"Sok tapasztalatot és élményt szereztünk ebben az egy hétben Olaszországban. Rengeteg mérkőzést játszottunk, ami a felkészülés szempontjából kiemelten fontos volt. Köszönet a szülőknek és a klubnak, hogy eljuthattunk erre a nagyszerű eseményre" - nyilatkozta a tornát követően Prikidánovics Nándor, a KVK utánpótlás-edzője.

A kaposvári fiatalok számára természetesen nincs megállás, a folytatódik a felkészülés a bajnoki rajtra, az edzők pedig továbbra is várják azoknak a gyerekeknek a jelentkezését, akik szívesen kipróbálnák a vízilabdázást!

Címkék: utánpótlás, nemzetközi, KVK, fesztivál, vízilabda, sport, Kaposvár