2021.11.29 - Hétfő
Taksony

Új igazolás a KVK-nál 2021. Szeptember 01. - Szerda 09:30 | Címkék: aleksa petrovski, Vízilabda, Sport, Kaposvári VK

Aleksa Petrovski is a bajnoki rajtra készülő somogyiaknál folytatja pályafutását.

A szerb Aleksa Petrovskival lett teljes a Kaposvári Vízilabda Klub OB I-es kerete. A 25 esztendős játékos hazájában, a Vojvodina együttesében mutatkozott be a felnőttek között, majd Montenegróba igazolt a Jadran Herceg Novihoz. A tengerparti klubbal bajnok és kupagyőztes volt, valamint a Bajnokok Ligájában is bemutatkozhatott.

Később Franciaországban és Romániában is vízilabdázott, legutóbb pedig a Novi Beograd csapatát erősítette.

A jobbkezes játékos szerb utánpótlás-válogatott volt, 2014-ben negyedik helyen végzett a nemzeti együttessel az isztambuli ifjúsági világbajnokságon.

Tudom, hogy egy nagyon jó bajnokságba igazoltam. Szeretnénk magunkból kihozni a maximumot. Jó a csapat, jó a közösség, örülök, hogy itt lehetek - mondta első kaposvári interjújában a KVK friss igazolása.

Aleksa Petrovski a somogyiak harmadik érkezője Varga Bence és Csoma Kristóf mellett. Az új fiúkat először szeptember 8-án, a Ferencváros elleni bajnokin láthatják a szurkolók a Csik Ferenc Versenyuszodában.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás