Első felkészülési mérkőzését játszotta szombaton este zárt kapuk mögött a Kaposvári KK. A 2021/2022-es szezonra hangoló somogyi csapat a héten vált teljessé, így ezen a találkozón elsősorban a gyakorláson volt a hangsúly.  A vendég kecskemétiek már korábban pályára léptek. Pécsen 76–67-re ­­­nyerni is tudtak a baranyai alakulat ellen.

A találkozó fél órás késéssel kezdődött, mert a pécsi játékvezetői trió egy baleset miatt csak késve érkezett meg a Kaposvár Arénába. A hazaiaknál Plézer Gábor kapott lehetőséget a kezdőegyüttesben, rá – a fiatalszabály okán is – sokkal nagyobb szerep hárul majd, mint az előző szezonban - kezdi beszámolóját a Delfinek.hu.

Karahodzsics szerezte a találkozó első pontjait, majd T. J. Price válaszolt hamar a túloldalon. Hiába húztak el azonban a somogyiak, Dramicsanyin és Pollard kosaraival tartotta magát az ellenfél. Még a negyed vége előtt több szerkezetben is játszottak Lazics edző tanítványai, akik Puska büntetőivel zárták az első szakaszt.

Két gyors triplával egyenlített a Kecskemét, de a csereként érkező Paár azonnal eredményes volt egy hármassal. A félidő végén Dramicsanyin büntetői állították be a 37–37-es eredményt.

Rövid pihenőt követően folytatódott az összecsapás, előbb T. J. Price büntetőzött hibátlanul, majd Hillard tette ugyanezt. A mindössze néhány napja együtt edző kaposváriaknál aztán több hiba is becsúszott a játékba, ezt kihasználva fordítottak az alföldiek. A negyed végére újra összekapták magukat a kaposváriak és Váradi Kornél időkéréséig T. J. Price tripláival 57–52-re alakították az eredményt.

A záró szakaszt Bogdán triplája vezette fel, amivel tíz pont fölé nőtt a két csapat közti különbség. Több gyors akciót vezettek a somogyiak a védekezésben szerzett labdákból, így sikerült növelni a különbséget. T. J. Price újabb triplájával már 78–58 állt a táblán, ezután pedig már nem esélye a Kecskemétnek a győzelem megszerzésére.

A kaposvári együttes legközelebb – immár a szurkolók előtt – Szeptember 2-án, csütörtökön 18 órakor lép pályára az Orosz László Emléktornán. Akkor a horvát KK Vrijedosnice Osijek együttese lesz a vendég a Kaposvár Arénában.


Kaposvári KK–Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 83–67 (18–14, 19–23, 26–15, 20–15)
Kaposvár, Kaposvár Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: Kapitány G., Praksch P., Téczely R.

Kaposvári KK: Hillard (12/3), T. J. Price (16/9), Plézer (3/3), Ford (12), Martin (12). Csere: Csorvási (7), Hendlein (7), Puska (2), Krnjajszki (6), Bogdán (3/3), Paár (3/3). Vezetőedző: Nikola Lazics. Edző: Szőke Balázs, Filipovics Gordan.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Pollard (19/3), Jaramaz (8/3), Milutinovics (4), Kucsera (2), Karahodzics (11). Csere: Wittmann (15/9), Dramicsanyin (8/6), Lukács (-), Körmendi (-). Vezetőedző: Váradi Kornél. Edző: Hegedűs Gergely, Dusan Markovic.

Kipontozódott: T. J. Price (a 39. percben), illetve Dramicsanyin (a 35. percben).

Címkék: edzőmeccs, Kecskemét, Kaposvári KK, felkészülés, kosárlabda, sport