Csik Ferenc, a 100 méteres gyorsúszás 1936-os olimpiai bajnokának tiszteletére emlékhelyet hoztak létre a sportolóról elnevezett versenyuszodában, Kaposváron. A kaposvári születésű sportoló, orvos emlékhelyét - szobrának megkoszorúzását követően - a hétvégén zajló 53. Csik Ferenc Emlékverseny egyik programjaként avatták fel a Magyar Úszó Szövetség elnökének jelenlétében.

Csik Ferenc 1913-ban, Kaposváron született. Középiskola tanulmányait Keszthelyen végezte, majd fővárosi orvostanhallgatóként a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club színeiben vált ismert sportolóvá. Kezdetben vízilabdázott, ahol felfigyeltek kiváló mozgására, tehetségére, majd az úszás felé irányították.

Az 1934-ben rendezett Európa-bajnokságon a 100 m-es gyorsúszásban és a 4x200 m-es váltó tagjaként aranyérmet nyert, 1935-ben pedig Európa-csúcsot is tartott. Csik Ferenc 1933 és 1938 között 13 alkalommal nyert magyar bajnokságot, az 1936-os, berlini olimpián pedig a 100 m-es gyorsúszás döntőjében az addig veretlen, jóval esélyesebb japánok legyőzésével - Hajós Alfréd és Halmai Zoltán örökébe lépve - olimpián is győzni tudott, illetve tagja volt a harmadik helyezett 4x200 méteres gyorsváltónak is.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 

KaposPont (@kapospont) által megosztott bejegyzés

Később úszókapitánnyá választották, és egy ideig a Képes Sport magazint is szerkesztette. A világháborúban katonaorvosként szolgált, a magyarországi harcok utolsó napjaiban, bombatámadásban vesztette életét 1945-ben.

Címkék: csik ferenc, emlékhely, videó, kaposvár, sport