A Merkantil Bank Liga NB II. utolsó előtti fordulója előtt 6 pontra volt a Kaposvári Rákóczi a bentmaradást jelentő 17. helytől, ami azt jelentette hogy Hadaróéknak két győztes meccsre és az ellenfelek rossz szereplésére volt szüksége, hogy megőrizzék másodosztályú tagságukat.

A zöld-fehérek a Soroksár otthonában léptek pályára a 37. fordulóban. A mérkőzés első félideje nem hozott gólokat, a találkozó a meccs hajrájában dőlt el.

A 77. percben a házigazda jutott vezetéshez Ramadan Ammar góljával, majd tíz percen belül még két gólt rúgott a Soroksár. A Rákóczi 3-0-ás vereséget szenvedett, ezzel eldőlt, hogy biztosan kiesnek az NB II-ből a szezon végén.

Barna László: – A Soroksár sokkal többet birtokolta az egész mérkőzésen labdát. Nekünk az volt az elképzelésünk, hogy rögzített helyzetből veszélyesek legyünk, ez az első félidőben sikerült is, gólt is szereztünk belőle, de valamilyen szabálytalanság miatt ezt nem adta meg a játékvezető, a második félidőben pedig alig jutottunk el az ellenfél kapujáig. Tudtam, hogy játékban nem tudunk az ellenfél fölé nőni, de azt sajnálom, hogy egy szabadrúgás gól után ennyire összeesett a csapat.

Lipcsei Péter: – Nem vettük felvállról ezt a mérkőzést, hiszen a Kaposvár jó játékosokból áll, függetlenül attól, hogy kiestek a bajnokságból. Az első félidőben is voltak ziccereink, de nem tudtuk feltenni a pontot az i-re. A második félidőben ugyanazzal az elánnal küzdöttek, s ez az akarat meghozta a szerencsét is. Így maradéktalanul elégedett vagyok.


Soroksár SC–Kaposvári Rákóczi FC 3–0 (0–0)

Szamosi Mihály Sporttelep, 250 néző. V.: Szilágyi (Berényi, Kovács G.).

Soroksár SC: Varga Á. – Bene (Ramadan, 68. p.), Gyömbér, Valencsik (Lipcsei K., 90.), Pászka – Derekas, Hudák – Csernik, Korozmán (Orosz M., 75. p.), Szerető (Tóth D., 90. p.) – Lovrencsics B. (Erdélyi, 90. p.). Vezetőedző: Lipcsei Péter.

Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Nagy J., Ur, Szabó A., Hadaró (Fridrich, 84. p.) – Gál – Bartos (Zsirai, a szünetben), Dvorschák, Szederkényi (Balog, 63. p.), Andric (Balázs Zs., 63. p.) – Szarka (Orsós T., 90. p.). Vezetőedző: Barna László.

Gólszerzők: Ramadan (77. p.), Csernik (81. p.), Derekas (85. p.).

Sárga lap: Bene (65. p.), illetve Bartos (28. p.), Szederkényi (35. p.), Hadaró (51. p.), Andric (55. p.), Szarka (55. p.), Ur (76. p.).

Címkék: nyugati csoport, Soroksár, NB III, vereség, Rákóczi, sport