Távozott a Kaposvári Rákóczi FC-től Disztl László - írja a klub honlapja. A játékosként belga bajnokságot és kupát is nyerő, korábbi magyar válogatott labdarúgó két éven keresztül segítette klubunkat az első, illetve a másodosztályban.

"Az itt töltött két év során a vezetőedzőknek, illetve a klubnak is minden segítéséget megadtam. A vezetőkkel, edzőkollégákkal és a játékosokkal is nagyszerű volt a kapcsolatom, jól éreztem magam a csapatnál. Sajnos az utóbbi napokban olyan helyzet állt elő a klubnál, ami méltatlan volt, emiatt felmondtam. Ezúton is köszönöm a csapatnak és a vezetőknek a két évig tartó együttműködést, valamint Waltner Róbertnek külön köszönöm, hogy bízott bennem, hiszen az ő kérésére kerültem Kaposvárra" - nyilatkozta Disztl László.

Disztl László 2019 júliusában érkezett a kaposvári csapathoz, amely akkor kezdte el a ráhangolódást az NB I.-es bajnokságra. A pro licenccel rendelkező szakember az OTP Bank Liga 2019/2020-as szezonjában 33 bajnoki, illetve négy Magyar Kupa mérkőzésen át segítette Waltner Róbert munkáját. Disztl László az élvonalból való kiesés után is maradt a csapatnál, s a másodosztály első hét fordulójában Waltner Róberttel, majd a folytatásban Várhidi Péterrel dolgozott együtt a csapat sikereiért. Várhidi Péter távozását követően pedig megbízott vezetőedzőként próbálta megmenteni a klubot a kieséstől.

Címkék: Disztl, Várhidi, Waltner, Rákóczi, Kaposvár, sport