Előre borítékolni lehetett, hogy a Vasas jobb teljesítményt nyújt majd hazai pályán, mint kedden este Kaposváron, és a fővárosi együttes nem is cáfolt rá az előzetes jóslásokra - kezdi beszámolóját az 1mcmvolley.hu. A piros-kékek kis előnyt szereztek az elején, amit sokáig ügyesen őriztek. A kaposváriak remekül hajráztak: 22–19-ről is felálltak, és Matics bombája után már 23–23 állt a táblán. A végén azonban nem sikerült feltenni az i-re a pontot, egy technikai hiba miatt a Vasas örülhetett a részsikernek.

Határozottan és pontosan kezdte a második játszmát a Diamant, mely Matics blokkjával és Kump szép ütésével néggyel vezettek. A hazaiak szinte pillanatok alatt egyenlítettek, aztán Kliszura és Helics pontjaival került ismét lépéselőnybe a Challenge-kupa és a Magyar Kupa idei bronzérmese. Látványos, remek labdamenetekkel tarkított küzdelmet láthattunk, Kump Alíz egymás után háromszor is nagyszerűen sáncolt, és a harmadik megmozdulás a pontot is meghozta övéinek. A vendégek szépen haladtak az egyenlítés felé, egy alaposan elhibázott játékvezetői döntés azonban kizökkentette a társaságot, így 19–19-ről indult a végjáték. A legfontosabb pillanatokban a hazaiak jobban összpontosítottak, és végül a feladó Fábián Fanny szemfüles pontjával minimális arányban felülkerekedtek.

A harmadik játékrész első részében felváltva estek a pontok, egyik csapat sem tudott megnyugtató előnyt szerezni, 10–10 után kétszer villant Helics, nem sokkal később pedig Kump előbb sáncolt, majd nyitott egy ászt, és máris négy ponttal vezetett a Diamant. Továbbra is jól mezőnyözött mindkét együttes, így élvezetes és izgalmas volt a játék. Az előző szetthez hasonlóan a nagyot küzdő házigazda egyenlíteni tudott, de 21–21 után Kliszura szerzett fontos pontokat, ám a túloldal sem hagyta magát. Aztán 23–23-nál Kliszura volt eredményes, egy rossz fővárosi ütés nyomán aztán összejött a szépítés.

Sokat elárult a csatáról, hogy az első három szett is csak két pontos különbséggel dőlt el az egyik csapat javára. A folytatás sem fulladt unalomba, az egyik oldalon a hosszú sérülése után visszatérő, honosítás előtt álló center, Kalicsanyin hozott új színt a játékba, a túloldalon pedig Szűcs Kinga tett hozzá a produkcióhoz. A 17 esztendős Kump továbbra is nagyot alakított, és közben a Diamant kis előnyt is kiharcolt magának. A Vasas játékosai ezúttal is visszajöttek a meccsbe, így lehetetlen volt megtippelni, ki nevet a végén, 18–18 után két vendégpont következett, aztán újból egalizált a házigazda, majd 20–20-as állást követően megismétlődött mindez. És még ezt is lehetett fokozni. Takács hosszú szervája után szettlabdahoz jutott a Diamant, két hiba után azonban már a Vasasnak volt meccslabdája. Egy újabb kaposvári tévesztés pedig véget vetett a nem mindennapi küzdelemnek.

A következő összecsapás hétfőn 18 órakor lesz a Kaposvár Arénában.


Vasas Óbuda–1. MCM-Diamant Kaposvár 3–1 (23, 23, -23, 24)
Budapest, zárt kapuk mögött. V.: Adler, Sándor T.

Vasas Óbuda: Zernovic (17), Kalicanin (7), Gamma (18), Török (12), Strunjak (15), Fábián (3). Csere: Juhár D (liberó), Kiss G. (-), Takács D. (-), Caliskan (-). Vezetőedző: Jakub Gluszak.

1. MCM-Diamant Kaposvár: Király-Tálas (1), Matics (6), Bodovics (5), Helics (21), Kliszura (23), Kump (11). Csere: Szpin, Hegyi (liberók), Szűcs K. (3), Szedmák (-). Vezetőedző: Szasa Nedeljkovics.

Címkék: 1.mcm, bronzcsata, vasas, diamant, röplabda, sport