Háromszezonnyi sikeres munka után újabb 3 évvel meghosszabbította szerződését az 1. MCM-Diamant Kaposvár Extraligás női röplabdacsapatának vezetőedzője, Szasa Nedeljkovics. A szabadkai szakember 2018 óta többször is történelmet írt az együttessel a hazai és a nemzetközi porondon egyaránt, és a felek csütörtökön kinyilvánították, hogy készen állnak a következő hároméves ciklusra is

Szasa Nedeljkovics személyében 2018 nyarán az egyik legjobb, Magyarországon dolgozó vezetőedzőt érkezett Kaposvárra, aki az azt megelőző elmúlt hat évben háromszor volt az év röplabdaedzője hazánkban.

A 49 esztendős szakember a somogyi megyeszékhelyen is letette a névjegyét. A 2018/2019-es évadban az 1. MCM-Diamant együttese imponáló fölénnyel jutott fel az Extraligába, és a szezon végén elért ötödik helyezésnek köszönhetően – története során először – kivívta a nemzetközi indulás jogát. A lányok 2019 őszén be is mutatkoztak a Challenge Kupában egy török együttes ellen.

A 2019/2020-as évadban ismét nagyot alakított a társaság: a vírusjárvány berobbanásakor, a bajnokság kényszerű lezárásakor, három fordulóval az alapszakasz vége előtt, négypontos előnnyel vezette a tabellát, ami mindenképpen biztató pozíció lett volna a rájátszás előtt. A klubvezetés a kesergés helyett a jövőre összpontosított, aminek meg is lett az eredménye: a sikerre éhes, szerethető csapat a 2020/2021-es évadban többször is történelmet írt. Decemberben, hazai környezetben sikerült bejutni a Challenge Kupa legjobb négy együttese közé – ez a bravúr korábban még egyetlen magyar csapatnak sem sikerült. A Diamant-lányok márciusban előbb bekerültek a legjobb négy közé a bajnokságban, majd remek bronzéremmel zárták fennállásuk első Magyar Kupa négyes döntőjét.

A sikertörténet tovább folytatódhat, ugyanis Szasa Nedeljkovics újabb 3 évvel hosszabbította meg szerződését a kaposvári egyesülettel. A klub ügyvezető-elnöke, Orosz Ferenc kiemelte: a közös munka sikerét az eddig elért eredmények is bizonyítják, és a jövővel kapcsolatban is egyeztek az elképzelések a neves szakemberrel, aki az elmúlt években megszerette Kaposvárt, és immár családjával együtt él a városban.

- Szeretnénk stabilan az Extraliga legjobb négy együttese között szerepelni és harcolni a legfényesebb érmekért, és minden évben, az elért eredményünk függvényében, indulni szeretnénk valamelyik nemzetközi sorozatban. Ezután is lehetőséget kívánunk adni a közös munkára, a fejlődésre és a játékra a legtehetségesebb fiataloknak, és természetesen odafigyelünk a saját utánpótlásunkra is, hiszen a Kaposvári Röplabda Akadémia színeiben 300 lány üti a labdát - fogalmazott Orosz Ferenc.

Az 1. MCM-Diamant együttese vasárnap kezdi meg bajnoki elődöntős szereplését a nagy rivális Békéscsaba otthonában. A párharc az egyik fél harmadik sikeréig tart.

Címkék: sasa nedeljkovics, 1.mcm-diamant kaposvár, röplabda, sport