Az U17-es korosztály négy szettben kikapott a szombathelyiektől, az U15-ös csapat pedig a fővárosban bravúros pontot szerzett a Gödöllő ellen, majd magabiztosan verte az érdieket. Ez utóbbi társaság szombaton újabb két mérkőzést játszik majd Szegeden, és a torna befejezését követően kialakul az alapszakasz végeredménye.

RÖAK U17 csapat I. osztály Martonvásár

A lányok egy küzdelmes mérkőzésen szenvedtek 3-1 arányú vereséget, a kényszerpihenő utáni első mérkőzésükön, a Szombathelyi Sportiskola ellen. Az első szettben még nagyon megilletődött játékot mutatott a csapat, de a második szettben már sikerült ezt levetkőzni, és a minimális két ponttal, de nyerni ezt játékrészt. A következő két játszmát ismét a kapkodás, és a túl nagy akarás jellemezte, ezért a döntő helyzeteket nem tudtuk megoldani. A csapat javára legyen mondva, hogy mindent megtettek a győzelemért, de ez most nem volt elég. A legfontosabb hogy újra játszottunk, és szeretnénk mérkőzéről, mérkőzésre fejlődni.

RÖAK Kaposvár 'A'-Szombathelyi SI 'A' 1-3 (19-25, 31-29, 18-25, 22-25)

Csapatnévsor: Part Kinga, Imreh Dorka, Pavlovics Tímea, Pácsonyi Petra, Honfi Katalin, Őszi Nóra, Tóth Sára, Károly Kata, Gombos Mirella, Őszi Janka, László Tamara. Edző: Fésüs Erzsébet

RÖAK U15 'A' csapat, I. osztály, Budapest

RÖAK Kaposvár 'A'-Gödöllő RC 2-3 (15-25, 26-24, 17-15, 25-9, 12-15)

Kicsin múlott, hogy meglepetés győzelmet arassanak a fiatalok a Gödöllő ellen. Ha megtanulják kihasználni az adódó lehetőségeket a győzelemre, akkor sikeresek lehetnek az elkövetkező nagy csatákban. Egy lépést biztosan tettek előre.

RÖAK 'A'- DELTA Röplabda SE 3-0 (25-16, 26-16, 25-19)

Jó csapatmunka, lelkesedés, megérdemelt győzelem. Minden játékosnak sikerült játéklehetőséget biztosítani, és pk éltek is a lehetőséggel.

Csapatnévsor: Szép Stella, Borovszky Dorottya, Cohill Glória, Kalmár Lili, Takács Boglárka,Győr Rebeka, Fenyvesi Zorka,Lőrincz Gabriella, Ferencz Emese, Vida Eszter, Szita Luca, Röhrig Laura. Edzők: Fésüs Erzsébet, Lutter Liza.

Címkék: U15, U17, leány, RÖAK, utánpótlás, bajnokság, Kaposvár, sport